2026. február 25., szerda

Milićev nem árulja el, hol van az autó

A harmadik alapfokú bíróság kihallgatta Marko Milićevet, majd jóváhagyta a gyanúsított elleni augusztus 19-én elrendelt 30 napos előzetes letartóztatási parancsot, nyilatkozta kedden Igor Veličković, a bíróság sajtófőnöke. Mint megjegyezte, az ügyészség még a héten kihallgatja a gyanúsítottat.

Az előzetes eljárás bírája előtt Milićev megtagadta a válaszadást a kérdésre, hogy hol rejtőzködött szökése közben. Ezenkívül nem válaszolt a bíró azon kérdésére sem, hogy hol van az az autó, amellyel a gyanú szerint elütötte Luka Jovanovićot.

Nebojša Stefanović belügyminiszter szerint nem tudható, mi lesz az ügy végkimenetele. Reméli, hogy a rendőrség nyomára bukkan a balesetet okozó Mini Morris Countryman személygépkocsinak, vagy megtudja, hogy mi történt vele.

– Mindenesetre mindent megtettünk, a továbbiak pedig már az ügyészségtől és a bíróságtól függenek – mondta a belügyminiszter.

Milićevet a Szerbia által kiadott vörös Interpol körözőlevél alapján augusztus 29-én tartóztatták le Kínában, s mivel a gyanúsítottnak gondjai voltak az utazási irataival – lejárt a a turistavízuma – a kínai hatóságok nem várták meg a kiadatási eljárás végét, hanem egyszerűen kiutasították az országból. Milićev vasárnap éjjel a rendes moszkvai járattal érkezett meg Belgrádba, három szerb rendőr kíséretében. A gyanúsított először Törökországba szökött Szerbiából, majd Hongkongba utazott, onnan pedig Kínába menekült.

Mint ismeretes, a 21 éves Luka Jovanović cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. A baleset akkor történt, amikor három ismerősével együtt megpróbálták áttolni Lada típusú személygépkocsijukat – amelynek kitört a kereke – a belgrádi Branko hídon a buszsávba. A szemtanúk szerint hátulról nagy sebességgel jelent meg a személygépkocsi, elütötte Luka Jovanovićot, és továbbhajtott. A fiatalembert a mentősök beszállították a baleseti sebészetre, de nem lehetett megmenteni. Milićevet a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett bűncselekménnyel terhelik, amiért nyolc év börtönbüntetést is kaphat, valamint cserbenhagyással, vagyis azzal, hogy segítségnyújtás nélkül hagyta a helyszínen a közlekedési szerencsétlenségben megsérült személyt. Ez utóbbi bűncselekményért szintén nyolcéves szabadságvesztés róható ki.  

Magyar ember Magyar Szót érdemel