Snežana Divac, az Ana és Vlade Divac Alapítvány elnöke pénteken nyílt levélben utasította el a Tabloid bulvárlap írásában megjelent állításokat, miszerint ő ütötte el júliusban Luka Jovanovićot. Vlade Divac felesége a nyílt levélben a legkeményebben elítélte a bulvárlapot, valamint részvétet nyilvánított a Jovanović családnak, kiemelve, hogy a bulvársajtó a fájdalmukat használja ki példányszámuk növelésére.
– Az írással nemcsak a személyemet támadták meg, hanem mindenkit, akit hamis információk alapján vádoltak meg és a jövőben meg fognak támadni. Egy amerikai rendszámtáblás alaptípusú Mini Morissal rendelkezem, amelyet a rendőrség hivatalból meg is vizsgált – írta levelében Snežana Divac. Írásában követelte, hogy a lap tegye közzé, valamint a rendőrség vizsgálja ki, hogy ki állította azt, hogy ő lenne Luka gyilkosa. – Továbbá követelem, hogy a cikk szerzőit is vonják felelősségre – áll a szövegben.
A Tabloid lapban megjelent cikket a Szerbiai Újságírók Független Szövetsége (NUNS) és a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) is elítélte. Közleményükben kiemelik, azzal, hogy az internetes lapban minden alapot nélkülöző spekulációk alapján megnevezik a cserbenhagyásos gázolással általuk feltételezett személyt, durván megsértette a szerbiai újságírók etikai kódexét. Az újságíró-szervezetek ugyanakkor nemtetszésüknek adtak hangot amiatt is, hogy a Tabloid megjelentette az összes szerbiai Mini Morris-tulajdonos nevét.
– Nem kevésbé sokkoló, hogy a lap minden alapot nélkülözve azt állítja, hogy a rendőrség, a végrehajtó hatalom tudtával, hamis vádiratot készít csak azért, hogy megvédje az igazi tetteset.
Mint ismeretes, egy ismeretlen rendszámtáblájú Mini Morris Countryman július 25-én elütötte Luka Jovanovićot a belgrádi Branko hídon, majd továbbhajtott. A fiatalember a kórházban halt meg. A rendőrség kihallgatta az összes szerbiai Mini Morris Countryman-tulajdonost, azonban közülük senkit sem lehet összekötni a balesettel. A rendőrség a helyszínen megtalálta a cserbenhagyásos gázoló autójának visszapillantó tükrét, amelynek sorozatszáma segítségével próbálnak a tettes nyomára bukkanni. Jelenleg Németországból várnak adatokat, hogy a tükör milyen karosszéria sorozatszámú gépkocsihoz tartozik, azt ki értékesítette és ki vásárolta meg.


