2026. február 25., szerda

Inkább fényképezőgép mint kamera

A Branko híd kamerája csupán szabálytalanság esetén kapcsol be

A közösségi médiában napok óta folyik a találgatás, hogy a Branko hídon lévő kamerák miért nem tudták lefilmezni a belgrádi Luka Jovanovićot elütő, majd cserbenhagyó Mini Morris Countryman rendszámtábláját. Néhány polgár értetlenkedésének adott hangot, hogy nem sikerült felvenni a balesetet okozó autó rendszámát, miközben róluk sikerült felvételt készíteni, amelynek köszönhetően a közlekedési rendőrség meg is bírságolta őket. Néhány polgár azon véleményének adott hangot, hogy a sofőr biztos „valakinek a rokona” és így próbálják megvédeni a felelősségre vonás alól.

A Telegraf tudósítása szerint azonban a hídnál lévő kamerák inkább fényképezőgéphez hasonlítanak, mint valódi kamerához. Mint megjegyzik, a kamerák csak akkor kapcsolnak be, ha az érzékelőik szerint valaki áthajtott a piroson, vagy ha valaki a buszsávban közlekedik. Mivel a Mini Morris Countryman nem hajtott át a piroson, valamint nem sorolt át a buszsávba sem, a kamerák nem készítettek felvételeket róla.

– A hídnál felszerelt kamerák csak akkor kapcsolnak be, ha szabálytalanságot érzékelnek. Tehát nem tartoznak a smart, vagyis az okos rendszerek közé, vagyis nem lehet velük zoomolni, állandóan felvételezni, folyamatosan figyelni a forgalmat, vagy adott esetben követni egy járművet. Éppen ezért kellene a fővárost a nagy európai metropolisokhoz hasonló, korszerű megfigyelési rendszerekkel felszerelni – mondta Nebojša Marković, a belgrádi rendőrség bűnügyi osztályának vezetője.

Mint ismeretes, a 21 éves fiatalember cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. A baleset akkor történt, amikor 3 ismerősével együtt megpróbálták áttolni Lada típusú személygépkocsijukat – amelynek kitört a kereke – a buszsávba. A szemtanúk szerint hátulról nagy sebességgel jelent meg a személygépkocsi, elütötte Luka Jovanovićot és továbbhajtott. A fiatalembert a mentősök beszállították a baleseti sebészetre, de nem lehetett megmenteni. Társa súlyos sérülésekkel fekszik a kórházban.  

Magyar ember Magyar Szót érdemel