2026. február 25., szerda

Munkacsoport vizsgálja Šarić kijelentéseit

Felkeltette az ügyészség figyelmét a „Papaja tábornokról” szóló történet

A belügyminisztérium egy testületet hozott létre a szervezett bűnözés felgöngyölítésével megbízott ügyészség kérésére, a testület feladata a Darko Šarić bíróságon tett vallomásában szereplő információk hitelességének kivizsgálása lesz. Mint ismeretes, Šarić tegnapelőtt azt mondta, hogy Rodoljub Milović, a rendőrség szervezett bűnözés felszámolásával foglalkozó szolgálatának vezetője „Papaja tábornok”, akit szoros szálak fűznek különféle bűnszervezetekhez. A drogcsempészettel vádolt Šarić szerint ez a személy a felelős az ellene indított eljárásért, melyet kitalált eseményekre épített.

Közben a belgrádi Különleges Bíróság szabadlábra helyezte Šarić csoportjának két tagját fejenként 300 ezer eurós óvadék ellenében. Boban Stojiljković és Marko Dabović szabad lábon védekezhetnek az ellenük folytatott eljárás során. Stojiljković elsősorban azon kijelentése kapcsán vált ismertté a közvéleményben, hogy verejtékes munkával kereste meg Bentley márkájú gépkocsiját és tetemes vagyonát. A gépkocsit, mellesleg, a bíróság ideiglenesen eltulajdonította tőle az eljárás kezdetén, és a közlekedési rendőrségnek adták használatra, az pedig a belgrádi média információi szerint hamarosan összetörte.

Magyar ember Magyar Szót érdemel