2026. február 25., szerda

Letartóztatták Niš volt polgármesterét

Hivatali visszaélés gyanúja miatt kedden elővezették Miloš Simonovićot, a Demokrata Párt volt tisztségviselőjét, Niš volt polgármesterét és Vladimir Stamenković ügyészt. A feltételezések szerint a két férfi visszaélt a városi költségvetéssel, és így 90 millió dinárral rövidítették meg a büdzsét.

Miloš Simonović (Fotó: Beta archív)

Miloš Simonović (Fotó: Beta archív)

– A gyanú szerint Simonović 2011 decemberében 15 évre szóló szerződést kötött a magánmozikat működtető niši Vilin grad Kft.-vel. A szerződéskötéshez engedélyt kellett volna kérnie a Köztársasági Vagyonjogi Igazgatóságtól, ezt azonban nem tette meg. Stamenković a szerződés aláírását megelőzően írásos véleményt adott át, hogy a szerződés minden jogi követelménynek megfelel, a szerződés azonban nem áll összhangban a köztulajdonról szóló törvénnyel – áll a belügyminisztérium közleményében.

2012-ben Simonovićot a Niš városa és az olasz WindJet fapados légitársaság közötti, kezdettől fogva megkérdőjelezett szerződés miatt hallgatta ki a rendőrség. A sajtó akkor folyamatosan arról cikkezett, hogy Niš törvénytelenül ítélt meg támogatást a társaságnak azért, hogy működtesse a Niš–Bologna -járatot. Azt állították, hogy a WindJetnek 2009-től fizettek azért, hogy járatot indítson Nišből. Simonović az idén februárban kilépett a DP-ből, és a Boris Tadić vezette Új Demokrata Pártba tagosodott be.  

Magyar ember Magyar Szót érdemel