A belgrádi Különleges Bíróság szerdai ítélete szerint a Joca Amsterdamként ismertté vált Sreten Jocićot nem terheli felelősség Ivo Pukanić horvát újságírónak és munkatársának, Niko Franjićnak a meggyilkolásáért, illetve a merénylet megszervezéséért 2008 októberében. A bíróság azonban negyven év börtönbüntetést szabott ki Željko Milovanovićnak, a merénylet végrehajtójának. Segítőtársát, Milenko Kuzmanovićot öt év szabadságvesztésre ítélték. A bíróság a többéves eljárást követően megállapította, hogy valójában Slobodan Đurović, Jocić komája beszélte meg egy ismeretlen személlyel, hogy másfél millió euróért likvidálják Pukanićot. Horvátországban egyébként Đurovićot már az említettek miatt 22 éves börtönbüntetéssel sújtotta az illetékes bíróság. Joca Amsterdam a felmentő ítélet ellenére is a börtönben marad – egy korábbi gyilkossági ügy miatt ugyanis 15 évet kapott.
A bíróság úgy határozott, hogy a merénylet elkövetőjét, Željko Milovanovićot öt évre ítéli el illetéktelen fegyver- és lőszertartás miatt és további három évre dokumentumhamisítás miatt – így alakult ki végül a negyvenéves szabadságvesztésről szóló döntés. Milovanović helyezte el a robbanószert a horvát újságíró gépkocsijánál, Kuzmanović pedig a szökéshez szükséges útlevelek előteremtésével volt megbízva. Az ítélet indoklásában Vladimir Vučinić, a bírósági tanács elnöke kifejtette, hogy az eljárás során nem sikerült bizonyítékokat találni az ügyészség azon vádjaira, melyek szerint 2008 első felében Jocić egy bűnbanda szervezésébe kezdett, melynek célja az újságíró kivégzése lett volna. Hozzátette, hogy ez az állítólagos bűnbanda nem is létezett. Az ügyészség egyébként negyven év börtönbüntetést kért a bíróságtól Jocić számára feltételezett bűnrészessége miatt. Az ítélet kimondását követően most az elégedetlen felek a Fellebbviteli Bírósághoz fordulhatnak.
A Különleges Bíróság előtti per 2010-ben vette kezdetét, harminchat tanúvallomást hallgattak meg ez idő alatt. Jocić a folyamat elején ártatlannak vallotta magát, s felmentését kérte. Távollétében egyébként magát az elkövetőt, Milovanovićot már Zágrábban is elítélte a bíróság, szintén negyven évet kapott. Belgrádban tartják őrizetben. Jocićot 2009 áprilisában tartóztatták le, a tavalyi év végéig őrizetben volt, ekkor azonban a börtönbe vitték, ahol megkezdte már említett másik gyilkossági ügye kapcsán kapott büntetésének letöltését. Kuzmanović csaknem három évet töltött előzetesben, míg végül tavaly márciusban elengedték, és azóta szabad lábon védekezhet.
A vádirat szerint a Pukanić és Franjić ellen elkövetett merénylet oka az volt, hogy az újságírók Horvátország és Szerbia területén számos információt közöltek a két állam területén tevékenykedő bűnbandákkal kapcsolatban. A zágrábi bíróság a merénylet okával nem foglalkozott részletesen, megállapította, hogy haszonszerzési okból történt meg a gyilkosság, melyért másfél millió eurót kaptak a szervezők. Pukanić számos írást közölt a balkáni cigarettacsempészésről is, melynek fő szervezőiként Stanko Subotićot és Milo Đukanovićot jelölte meg.


