Szerda reggel letartóztatta a rendőrség a költségvetés megkárosításának alapos gyanúja miatt Jasna Matićot, a Mirko Cvetković által vezetett kormány távközlési miniszterét és a Szerbiai Befektetés- és Kivitelösztönző Ügynökség (SIEPA) korábbi igazgatóját. A SIEPA más vezetőit: Božidar Laganint, Vesna Perićet és Bojan Jankovićot is előállították. Mindhárman 2006 és 2013 között vezették a befektetésserkentő ügynökséget, s valamennyiüket hivatali visszaélés gyanúja terheli. Matićot a szervezett bűnözés felszámolásával foglalkozó ügyészség épületében hallgatták ki. Az ügyészségnél a nap folyamán közölték, hogy a rendőrség negyvennyolc órán át tartja fogva a gyanúsítottakat, az ügyész pedig ez alatt az idő alatt dönt a további lépésekről.
A belügyminisztérium által kiadott közleményben az áll, hogy a gyanúsítottak az említett periódusban 1339 fiktív szerzői megbízatásról szóló szerződést állítottak ki és írtak alá, melyek révén 119,6 millió dinárral rövidítették meg az állami büdzsét, ebből maguk 91,9 millió dinárt tartottak meg. A fennmaradó több mint 27,6 millió dinár az ezen a címen fizetett adók és más illetékek összege. Több törvényt is megsértettek. A bevett gyakorlat a rendőrség birtokába került bizonyítékok alapján az volt, hogy az ügynökség fiktív szerződéseket kötött saját alkalmazottaival mint természetes személyekkel olyan munkafeladatok ellátására, melyek egyébként az érintett foglalkoztatottak feladatköréhez tartoztak. Ezáltal voltaképpen olyan tevékenységek finanszírozására használták a költségvetési forrásokat, amelyeket egyébként is el kellett volna végezniük, a munkáról azonban külön szerződéseket írtak alá.
MATIĆ POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁSA
A volt távközlési miniszter 2004 és 2007 között vezette a szóban forgó ügynökséget, Vesna Perić 2007 májusa és 2010 júniusa között, Bojan Janković pedig igazgatóhelyettesként dolgozott 2007 és 2013 között. Božidar Laganin 2010 júliusa és 2013 novembere között volt a SIEPA első embere. Matić 2008 júliusában a Cvetković-kabinet tagjaként kezdett távközlési tárcavezetőként dolgozni, majd később, a 2011-ben átalakított kormányban ugyanezzel a megbízatással foglalkozott, de már a művelődési minisztérium hatáskörébe tartozó digitális bejegyzésekkel foglalkozó államtitkárként. Ezt megelőzően a külkereskedelmi kapcsolatokkal megbízott államtitkári tisztséget is ellátta egy ideig a kormány gazdasági minisztériumában, erre a posztra az akkori G17 Plusz párt javaslatára választották meg. Miroljub Labus kormányfőhelyettes különleges tanácsadójaként dolgozott 2004 és 2006 között. Már említett megbízatásai mellett a Világbank tanácsadója is volt 2000-től 2001-ig.
FELMENTÉS MAJD LETARTÓZTATÁS
A letartóztatás hírére Saša Radulović volt gazdasági miniszter is reagált, aki közölte, hogy az említett visszaéléseken túl további csalások is történtek még a SIEPA-ban. Radulović közölte, hogy a rendőrség eljárása az általa vezetett minisztérium bűnvádi feljelentésének az eredménye, mely azonban olyan esetekkel is foglalkozik a most említett szerződésekkel való visszaélések mellett, mint például a pártok kasszájába juttatott „támogatások”, számlázási visszaélések. Božidar Laganin egyébként tavaly novemberben éppen azért mondott le a SIEPA vezetői állásáról, mert Radulović komolyan vizsgálni kezdte az ügynökség üzletelését. Azt állította, hogy a miniszter személyesen üldözi őt, s hogy nem szeretné, ha ennek a leszámolásnak a SIEPA inná meg a levét. Lemondási nyilatkozatában kifejtette, hogy munkáját felelősségteljesen és lelkiismeretesen végezte, a Szerbia Egyesült Régiói párt is védelmébe vette, s rágalmaknak titulálta Radulović vádjait. A kormány még ebben a hónapban döntést hozott az ügynökség megszüntetéséről, az idei költségvetésben már nem irányzott elő pénzt annak működtetésére. A gazdasági tárca ekkor bűnvádi feljelentést is tett az igazgató ellen. Nem teljesen tisztázott, hogy miért érkezett már másnap felszólítás az igazgató felmentésére. A média arról cikkezett, hogy Radulović és a kormány vezetői között ekkor már feszült volt a helyzet, s nem nézték mindenütt jó szemmel, hogy az új miniszter rendet akar tenni a kormány összes ügynökségében, következő lépéseként a Privatizációs Ügynökség átfésülését jelentette ugyanis be.
Jasna Matić 1964. január 14-én született Belgrádban, az egyesült államokbeli Saint Louis-i Washington Egyetemen fejezte be magiszteri tanulmányait üzletvezetés szakon. A Belgrádi Egyetem Építészmérnöki Karán is diplomát szerzett.


