2026. február 25., szerda

Mladić hallgatott

A volt tábornok elutasította a Karadžić ügyben való tanúskodást

A hágai Nemzetközi Törvényszék kedden Radovan Karadžić (68) egykori boszniai szerb elnök ügyével folytatta a munkát, amelyben Ratko Mladić (70) volt tábornokot idézték be tanúskodni. A boszniai szerbek két vezetője a kilencvenes évek boszniai háborúja óta először találkozott. A tábornokot Karadžić kérésére idézték be tanúnak, és maga az egykori boszniai szerb elnök tett fel számára a kérdéseket, azonban Mladić megtagadta a válaszadást. A tábornok letette az esküt, ám Karadžić kérdéseire azt felelte, hogy egészségügyi okok miatt nem akar és nem is bír válaszolni.

– A védőügyvédjeim tanácsára élek a tanúvallomás megtagadásának jogával, megtagadom a tanúskodást – mondta Mladić és hozzátette, hogy a tanúskodás egyrészt az egészségét veszélyezteti, másrészt általa hátrányos helyzetbe kerülhet az ellene folytatott perben.

A tábornok a beidézése alatt többször arra kérte O-Gon Kwon elnöklő bírót, hogy engedélyezze felolvasni írásos vallomását, amelyet előző éjjel írt meg, de az elnöklő bíró elutasította azt, arra hivatkozva, hogy az ellenkezik a törvényszék szabályzatával. Karadžić miután nem kapott választ kérdéseire, kijelentette, hogy a kockázatok ellenére szívesen meghallgatná Mladić írásos vallomását, de tiszteletben tartja a törvényszék döntését.

Két különböző perben mindkét volt vezetőt azzal vádolják, hogy háborús bűnöket, köztük népirtást követtek el az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején, amelynek 100 ezer halálos áldozata volt. A vádak szerint Karadžić és Mladić etnikai tisztogatást hajtottak végre a bosnyákok ellen az egykori jugoszláv tagköztársaságban. Vezetőként felelőssé teszik őket mindenekelőtt 8 ezer muzulmán férfi és fiú 1995-ös srebrenicai lemészárlásáért. Mladić meghallgatását Karadžić kezdeményezte, aki azt szeretné, ha a volt főparancsnok olyan tanúvallomást tenne, amelyből kiderül, hogy közös megbeszéléseiken és találkozóikon soha nem esett szó arról, hogy a bosnyákokat vagy a horvátokat el kell távolítani a szerb ellenőrzésű területekről.

MŰFOGSOR MIATT KÉSETT

Az per kezdetén a bírósági tanács visszautasította Mladić védőügyvédjének kérvényét, hogy a boszniai szerb erők parancsnokát egészségügyi indokok miatt töröljék a tanúk névsorából és megállapították, hogy a tanú egészségügyi állapota nem indokolja a tanúskodása alóli felmentését, majd kijelentették, hogy ha szükség lesz rá, Mladić számára biztosítva lesz a szükséges egészségügyi segítség. Branko Lukić védőügyvéd szerint Mladić egészségügy állapota meggyengült, a tanúskodással pedig megsértenék védencének emberi jogait, az önvád tilalmának jogát, valamint a hallgatáshoz való jogát.

– Védencem nem tanúskodhat, ugyanis nem képes megkülönböztetni a valóságot a fikciótól – mondta a védőügyvéd.

Karadžić kérdései Mladićhoz

1. Értesített-e valaha, írásban, vagy akár szóban arról, hogy a srebrenicai foglyokat ki fogják végezni; kivégzésük folyamatban van; kivégezték?

2. Megegyeztünk-e arról, hogy Szarajevó polgárait tüzérségi és mesterlövészi tűz alá kell vetni?

3. Miért került tüzérségi és mesterlövési tűz alá Szarajevó? Tájékoztatott-e erről engem?

4. Megegyeztünk-e arról, hogy a bosnyákokat vagy a horvátokat el kell távolítani a szerb ellenőrzésű területekről?

Peter Robinson, Radovan Karadžić jogi tanácsosa megjegyezte, hogy a volt boszniai szerb elnök tudatában van, hogy milyen állapotban van Mladić tábornok, de tabuvallomását továbbra is fontosnak ítéli.

– Radovan Karadžić tisztában van azzal, hogy a tábornok helyzete nehéz és az egészsége is megromlott, de ennek ellenére is arra kéri, hogy tegyen meg tőle minden telhetőt és tanúskodjon a számára legelőnyösebb módon. Ezzel nemcsak a szabadságáért tudna harcolni, hanem a boszniai Szerb Köztársaság fennmaradásért is – mondta Robinson.

Az elutasító döntések után a tábornok tanúvallomásának meghallgatása kisebb késéssel és szünettel kezdődött, ugyanis Mladić megkérte az egyik börtönőrét, hogy siessen vissza a cellájában felejtett műfogsoráért.

SÁTÁNI TÖRVÉNYSZÉK

A tábornok először visszautasította az eskütételt és kijelentette, hogy tiszta a lelkiismerete és nem ismeri el a Nemzetközi Törvényszék hatályosságát. Véleménye szerint a törvényszék szerbellenes.

– Sem elviselni, sem elismerni nem tudom a törvényszéket, ezért tanúskodni sem tudok előtte. Karadžić úr engedelmével, aki oly sokat megtett és továbbra is megtesz a szerb nép megmentése érdekében, és amelyhez én is hozzájárultam egy kissé, arra kérem önöket, hogy felolvashassam hét oldalas, kézzel írt vallomásomat – mondta a tábornok, majd miután az elnöklő bíró visszautasította kérelmét, megemelt hangon így folyatta – A Nemzetközi Törvényszék a NATO alkotása, ez egy sátáni törvényszék és csak azért ítélkeznek az emberek felett mert szerbek!

Az elnöklő bíró ekkor megszakította Mladić beszédét és figyelmeztette, hogy amennyiben nem folytatja az eskütételt, megvádolhatják a törvényszékkel szembeni tiszteletlenséggel is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel