2024. május 9., csütörtök

Halálos baleset Pacsér mellett

Halálos kimenetelű közlekedési balest történt szombaton késő este - 21 óra után nem sokkal - a Pacsér-Bajmok országúton, a Gebi pacséri telephelye és az azt követő első élesebb kanyar közötti útszakaszon.

A szerencsétlenség akkor következett be, amikor a népnyelven Sloboda határrésznek nevezett földes útról az aszfaltútra kanyarodott az egyik helyi gazda, több szalmabálákkal megrakott pótkocsit vontatva, és az egyik mezőgazdasági utánfutóba belerohant egy személyautó.

A Pacsér felől közlekedő, szabadkai rendszámtáblás Toyota márkájú gépjárművet egy középkorú férfi vezette, aki a balesetben életét vesztette. A mentést, illetve a helyszínelést rövid időre intenzív zápor nehezítette. A szerencsétlenség körülményeinek a kivizsgálása idejére több órára lezárták az adott útszakaszt.

Az esethez a bácskossuthfalvi tűzoltóság hivatásos egységei, a dr. Hadzy János Egészségház mentőszolgálata, és a belügyi szervek topolyai és szabadkai ügyeletesei vonultak ki.