A belgrádi Különleges Bíróság január 9-ére és 10-ére hívta össze az Agrobankkal kapcsolatos visszaélések előkészítő tárgyalását, az ügyben Kasza Józsefet, a bank szabadkai fiókintézetének volt igazgatóját is vádolják, jelentette a Dnevnik napilap. Az ügyészség szerint 2007 és 2010 között az Agrobank összesen 3 millió hitelt folyósított a szintén vádlott Peđa Mališanović vállalatainak, az Azohemnek, a Mala Bosnanak és az Azotara Suboticának, megfelelő biztosíték nélkül. A vádlottak között van még Zoran Malešević, az Agroban szabadkai fiókintézetének igazgatóhelyettese, valamint a bank további öt munkatársa.
Kasza Józsefet, Zoran Maleševićet, Peđa Mališanovićot és Miomir Paovica törvényszéki szakértőt a rendőrség tavaly november 20-án kísérte be, majd ezt követően előzetes letartóztatásba kerültek. Ezt Kasza esetében február 12-én szüntették meg. A letartóztatás idején a belgrádi sajtó arról cikkezett, hogy Miroslav Miškovićtyal, a Delta Holding tulajdonosával volt egy cellában. Ekkor lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el számára.
Kasza József évekig volt a Népszínház igazgatóbizottságának elnöke, erről a tisztségéről márciusban mondott le, ezután nevezték ki a szabadkai Subotičke Novine hetilap igazgatói tisztségére. Ebben a lapban egyébként tulajdonrésze van a másik vádlottnak, Peđa Mališanovićnak, az Azotara tulajdonosának is.


