Az Egységes Szerbia párt elnöke a szervezett bűnözés megfékezésével megbízott ügyészségen tett vallomást a Mile Brežančić üzletemberhez, az MB Gas Oil üzemanyag-forgalmazó vállalat tulajdonosához fűződő szálakról. A meghallgatást követően Dragan Marković Palma újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: nem igaz, hogy Brežančić neki vette a zsiráfot az Oliver Dulić miniszternél tett közbenjárását meghálálva. A zsiráfot, mint mondta, a jagodinai állatkertnek vette, így az a jagodinai polgároknak adott ajándéknak számít. Elismerte, hogy segített Mile Brežančićnek kapcsolatba lépni Dulićtyal, s hozzátette, hogy a jövőben is mindig segíteni fog mindenkinek, ha magas rangú tisztségviselővel szeretne beszélni, mert „az egyszerű emberek nem tudnak könnyen a közelükbe férkőzni”. Úgy fogalmazott, hogy mindig a segítségére lesz majd azoknak, akik hozzá fordulnak, s akik úgy érzik, kárt szenvedtek, és meg akarják magyarázni a helyzetüket az illetékes miniszternek. „Mindig fel fogom hívni az adott miniszter” – mondta Palma. A barátjaként emlegetett Brežančić ellen folytatott eljárást megrendezett színjátéknak nevezte. Szerinte minderre azért történt, mert az MB Gas Oil elbocsátott dolgozói szervezetten az ügyészséghez fordultak, s hazugságaikkal el akarják érni a cég csődjét, hogy saját vállalatot alapíthassanak. Úgy értékelte, hogy az egykori dolgozók állításainak egyharmada felel meg az igazságnak, a többi kitalált történetekből áll.
Palma cáfolta, hogy Mile Brežančić megvásárolta volna a Cikorija nevű hajót, ahogyan azt a munkások állították. Elmondása szerint a hajó csupán arra szolgált, hogy viszonozza a görögországiak Jagodina városi küldöttségének nyújtott vendégszeretetét a görög küldöttség belgrádi látogatása során. Emlékeztetett, hogy a város számára a görög partnerek négyhektárnyi földterületet ajándékoztak a tengerparton egy hotel kiépítése céljából.
A feljelentés szerint az üzletember kenőpénzt is adott Dulić segédjének, ezt Marković úgyszintén alaptalan állításnak nevezte. Elmondta, hogy most maga is be fogja perelni a feljelentőket, mivel azt állították, hogy a zsiráf érdekében segített kapcsolatba kerülni Brežančićnek Dulićtyal. Mindemellett reményét fejezte ki: az ügyészség is be fogja látni, hogy az üzletember ellen felhozott vádak teljesen megalapozatlanok.
Brežančić védőügyvédei, Nemanja Govedarica és Dejan Dobrosavljević kijelentették, hogy az eddig lefolytatott nyomozás cáfolta az állítólagos 152 ezer eurós kenőpénzről szóló állításokat. Arra tettek javaslatot az ügyészségnek, hogy helyezze szabadlábra az MB Gas Oil tulajdonosát. A gyanú szerint 2009-ben és 2010-ben az üzletember két ízben is megvesztegette Nebojša Janjićot, Oliver Dulić segédjét, hogy vállalatainak létesítményei megkapják a szükséges építési és urbanisztikai engedélyeket. Ezáltal mintegy tízmillió euró értékű vagyon felett szerzett tulajdonjogot Brežančić cége. Janjić környezetvédelmi és területrendezési miniszterhelyettesként, valamint a szabadkai polgármester tanácsadójaként, az önkormányzat tagjaként és a szabadkai Városépítési Igazgatóság befektetésügyi igazgatójának helyetteseként dolgozott.


