2026. február 26., csütörtök

Feljelentette feletteseit, kollégáit és saját magát egy čačaki rendőr

Dejan Tadić čačaki közlekedési rendőrt több mint három hónapja felfüggesztették, mert közúti ellenőrzés során egy sofőrt, akinél 0,31 ezrelékes véralkoholszintet mutatott ki az alkoholteszt, nem büntetett meg, csak figyelmeztette. Amikor a rendőr megtudta, hogy az ügy miatt az ügyészség bűnvádi feljelentést készül ellene tenni, bűnvádi feljelentést tett a kollégái és saját maga ellen. Szavai szerint 20 éves szolgálata során számtalan esetben engedett szabadon ittas sofőröket.

– Bizonyítékként az ügyésznek átadtam azokat a jelentéseket, amelyben csupán figyelmeztettem a sofőröket. Nem csupán én dolgoztam így, hanem rengeteg kollégám is. Az ügyész átvizsgálta őket, majd belső ellenőrzést rendelt el a rendőrőrsön, ahol számtalan szabálytalanságot találtak. Az ügyésznek azonban ez nem volt elég, és elutasította a feljelentésemet – számolt be Dejan Tadić a Večernje novostinak.

A bűnvádi feljelentés elutasítása után a volt rendőr kiegészítette a bűnvádi feljelentést, amelyben a feletteseit azzal vádolja, hogy eltussolták a közlekedési rendőrök bűntetteit.

– Feletteseim többször utasítottak arra, hogy hamisítsam meg a 0,30 ezreléknél magasabb véralkoholszintről szóló jelentéseket. Az ügyészség szerint az, ahogy figyelmeztetéssel engedtem el egy sofőrt, akinek a véralkoholszintje 0,31 ezrelék volt, bűntény, míg az, hogy a feletteseink utasítására 0,30 ezreléknél jóval magasabb véralkoholszinttel rendelkező személyeket kellett szótlanul szabadon engednem, nem bűntény – mondta a rendőr, akit többször is megjutalmaztak lelkiismeretes és felelősségteljes munkájáért.

A bűnvádi feljelentés kiegészítésében megjegyzi, hogy bizonyítéka van legalább 50 meghamisított alkoholteszt-jelentésről, amelyeket a 2011-es trombitafesztiválon és a káposztafesztiválon készítettek. Mint megjegyezte, maga ellen is feljelentést tett, mert szolgálati évei során több ezer hamis jelentést írt meg. Szavai szerint az ügy hátterében az áll, hogy a közelmúltban a felettesei között zajló összetűzés során egykori parancsnoka, Dragoslav Krdžić oldalára állt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel