A 15 éves, bori N. Dž. a csodával határos módon túlélt egy 10 ezer voltos áramütést. A baleset a Metalurg nevű településen történt, amikor a gyerek a labdája után bement egy trafóállomásba – írja a Blic napilap.
Nagymamája szerint fiatalabb gyerekekkel játszott az unokája, amikor beesett a labda a trafóba. Ő volt a legnagyobb és a legerősebb a társaságban, ezért ment ő a labda után. Felmászott a trafó melletti épület balkonjára, onnan mászott be egy nyíláson a trafóba, mesélte a nagymama, aki szerint a gyerek segítségért kiáltott, nem veszítette el az eszméletét.
Szomszédjuk, a 20 éves Miloš Guševac ért oda elsőként a helyszínre. Miloš elmondása szerint az volt a szerencséjük, hogy az áramütés kiütötte a biztosítékot, így ki tudták menteni a gyereket.
Az orvosok szerint csoda, hogy túlélte a gyerek az áramütést, és hogy kisebb égési sérülésekkel megúszta a balesetet.
A villanyszolgáltató bori részlegében azt nyilatkozták, hogy a napokban lopta el valaki a rácsot a trafóállomásról, így juthatott be a gyerek a magasfeszültségű vezetékek közé.


