Az újvidéki rendőrség szerdán előállította azokat a fiatalokat, akik szombat este az újvidéki vasútállomás melletti parkban megtámadták, megverték, majd kirabolták Ivan Janeš matematikatanárt. A tanárt meggyanúsították, hogy homoszexuális, majd megrugdosták, eltörték az orrát, számos horzsolást, zúzódást okoztak neki. Sajtóinformációk szerint hat kiskorú személyről van szó, az egyikük még nem töltötte be a 14. életévét, míg öten 14 és 16 év közöttiek. Ellenük rendes eljárás során tesznek feljelentést. A gyanúsítottakat szüleik és gyámjaik jelenlétében hallgatták ki, a VRTV tudomása szerint a fiatalok beismerő vallomást tettek. A rendőrség a gyalusítottaknál megtalálta a megvert tanár személyes tárgyait is.
Branka Bežanov, a városi képviselő-testület keretében működő közbiztonsági tanács elnöke benyújtotta visszavonhatatlan lemondását erre a tisztségre, tette ezt az említett incidens után.
– Több alkalommal is felszólítottam a szerbiai belügyminisztérium illetékeseit, hogy nevezzenek ki rendőrfőnököt az újvidéki rendőrség élére, azon kívül, hogy minden alkalommal ígéreteket kaptam, nem történt semmi ezen a téren. Október elsején lesz teljes négy éve annak, hogy az újvidéki rendőrségnek nincs parancsnoka, ezt a tényt a törvényszegők jelzésként élik meg, jelzésként arra, hogy azt csinálhatnak, amit akarnak. A nemrég történt eset nyilvánvaló példája ennek. Ezért, tehetetlenségérzetem miatt, megmásíthatatlan döntést hoztam, nem látom módját annak, hogyan tudnék változtatni az előállt helyzeten, Még egyszer felszólítom a belügyminisztérium illetékeseit, hogy sürgősen találjanak megoldást a problémára! Azok számára, akiket megtámadtak, már most késő, nem beszélve azokról, akiket megvertek, megöltek – olvasható Branka Bežanov közleményében.


