Egy személy megsérült, amikor egy városi autóbusz elsodort egy buszmegállót a Szentendrei út és a Velebiti utca sarkán Újvidéken – jelenti a 021.rs hírportál.
Kékfény
Egy harmincegy éves szerb állampolgárt tartóztattak le a németországi Mülheimban, akit azzal gyanúsítanak, hogy az utca közepén leszúrta a harmincnégy esztendős volt feleségét, aki szintén szerb állampolgárságú. A nő egy nappal később a kórházban hunyt el – írja a 021.
A nap folyamán folytatódni látszik a bombariasztások sorozata. Amint arról mi is beszámoltunk, délelőtt több vajdasági iskola is értesítette a hatóságokat, a fővárosi média pedig arról tudósít, hogy a Külügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium épületét is evakuálni kellett bombáról szóló bejelentés miatt.
Letartóztatták a nagykikindai K. E.
Aleksandar Vulin belügyminiszter fogadta Saša Lalić és Andrija Trifunović zaječari tűzoltókat, akik hétfőn egy vízaknából mentek ki egy hároméves kisfiút. A belügyminiszter szerint a tűzoltók igazi hősök.
Különálló rendőrségi akciók keretében két személyt tartóztattak le Versec, valamint Pancsova környékén. A rendőrök egyebek mellett egy marihuána előállítására alkalmas laboratóriumot is felfedeztek – írja a 021.

