2024. május 10., péntek

Dróntámadást indítottak Kijev ellen, a légvédelem akcióba lépett

Több detonáció hallatszott Kijevben csütörtök este, a főváros központja felett drónok jelentek meg – jelentette több hírügynökség helyszíni tudósítókra és szemtanúkra hivatkozva.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője arról tájékoztatott, hogy egy drónt lelőttek.
A főváros katonai vezetése közölte, hogy akcióba lépett a légvédelem. Szerhij Popko, a kijevi városi katonai adminisztráció vezetője is megerősítette egy drónt lelövését.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester robbanásokról és tűzről számolt be a főváros Szolomjanszki kerületéből, és elővigyázatosságra intett az esetlegesen lehulló drónroncsok miatt. A polgármester tájékoztatása szerint a Szolomjanszki kerület egyik négyszintes lakóházában tűz keletkezett. Hozzátette, hogy eddig senki nem kért orvosi ellátást. A polgármester később Telegram csatornáján közölte, hogy a Pecseszki kerületben is észleltek kisebb tüzet, innen sem érkeztek hírek sebesülésről.
A helyi hatóságok a támadás miatt légiriadót rendeltek el a főváros és Kijev megye területére, amelyet egy óra után lefújtak.

Nyitókép: telegraf.rs (archív)