2024. május 8., szerda

Ellentámadást indított az orosz hadsereg Donyeck térségében

Az atomenergia-ügynökség aggódik a zaporizzsjai erőmű tározójának vízszintje miatt

Az orosz hadsereg ellentámadást indított a Donyeck városától néhány kilométerre nyugatra fekvő Vremivka térségében – jelentette ki Vlagyimir Rogov, a Zaporizzsjai régió oroszok által kinevezett vezetője, akit a CNN idézett.

Rogov a Rosszija orosz közszolgálati rádióban elmondta: „A mieink megkezdték az ellentámadást. A 127. gépesített hadosztály harcba száll és előrenyomul, ugyanakkor masszív támogatást kapnak az orosz légierő részéről is. Neskucsne (falu) felé haladnak, és kiszorítják az ellenséget Makarivkából." Kijevi jelentések szerint az ukrán erők mindkét települést a hétvégén foglalták vissza, néhány órára.

Az atomenergia-ügynökség aggódik a zaporizzsjai erőmű tározójának vízszintje miatt. Mihamarabbi hozzáférést sürgetett vasárnap a Nemzetközi Atomenegia-ügynökség (NAÜ) a zaporizzsjai atomerőműhöz és környékéhez, amit a szervezet főigazgatója azzal indokolt, hogy a Nova Kahovka-i gát felrobbantása után az erőmű víztározójában eltérő vízszintadatokat mértek.

Rafael Grossi azt mondta, hogy bár az erőmű belsejéből kapott mérési adatok azt mutatják, a vízszint a hét végén több mint egy napig állandó maradt, a víztározó más részén a vízszint tovább csökken, és már mintegy kétméternyi vízszintkülönbségről tudni.

A Dnyeper folyón található Nova Kahovka-i gát múlt heti felrobbantása és összeomlása miatt ezrek kényszerültek elhagyni otthonukat, az áradásokban többen meghaltak, és jelentősen csökkent a víz szintje abban a víztározóban, amelyet az atomerőmű hűtéséhez is használtak.

A gát felrobbantása miatt – biztonsági óvintézkedésként – az atomerőműben csütörtökön az utolsó működő reaktort is leállították.

A hat reaktor közül ötben már korábban leállították a maghasadást, és ezzel a hőtermelést.

Mivel minden nukleáris reakciót leállítottak, a reaktorokban fokozatosan csökken a hőmérséklet és a nyomás, ennek következtében pedig egyre kevesebb vízre van szükség a radioaktív fűtőelemek hűtéséhez. A létesítmény a háború 2022-es februári kitörése után nem sokkal orosz ellenőrzés alá került.

Nyitókép: AP