2024. május 9., csütörtök

A halálos fenyegetés ellenére elutazott Ukrajnába Szijjártó Péter

Ukrajna és Magyarország csaknem tíz éve hűvös kapcsolatán javíthat a magyar és az ukrán külügyminiszter ungvári találkozója hétfőn. Sok múlik azon, hogy a kisebbségi törvénnyel kapcsolatos magyar kifogásokat nemzetközi nyomásra végül meghalló Kijev törvénymódosításait értékeli-e a magyar kormány, és változtat-e az Oroszország által megtámadott Ukrajnával szembeni politikáján, amelyet Kijevben és sokszor nyugaton is Moszkvának tett szívességként értelmeznek. Igaz, Orbán inkább szavakban, semmint a gyakorlatban akadályozza Ukrajnát, bár az EU és a NATO tagjaként erre is van lehetősége. Igaz, részben épp az EU nyomása – és az EU-s források részleges felszabadítása – a magyar kormányt is konstruktívabb politika felé terelheti. A hétfői találkozó az előszobája lehet egy Orbán–Zelenszkij-találkozónak is – foglalta össze a telex.hu.

 

„Mi szeretnénk javítani Ukrajna és Magyarország együttműködését, és mindent megteszünk azért, hogy a kárpátaljai magyar közösség visszakapja korábbi jogait." – írta Szijjártó Facebook-bejegyzésében. A Magyar Nemzet ugyanakkor leszögezte, komoly biztonsági előkészületek mellett érkezik hétfőn a kárpátaljai Ungvárra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával tervezett találkozójának célja, hogy előkészítsék Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozóját, ám a tervek szerint a kárpátaljai magyar nemzeti közösség korábban elvett jogainak ügye és a magyar–ukrán kapcsolatok jövője is szóba fog kerülni.

 

 

Nyitókép: Facebook