2024. május 9., csütörtök

Az ENSZ nem tudja önállóan kivizsgálni a hadifoglyokat szállító repülőgép lezuhanását

Moszkva és Kijev is vizsgálatot indított a lezuhant orosz repülőgép ügyében, a két fél egymásra mutogat.

Mint ismeretes szerdán zuhant le egy hadifoglyokat szállító repülőgép Oroszország területén, fedélzetén 74-en utaztak – közöttük 65 ukrán hadifogoly – senki sem élte túl a balesetet. Csütörtökön megtalálták a lezuhant orosz Il-76-os szállítórepülőgép fekete dobozait – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség. 

Moszkva szerint az Il-76 típusú repülőgépet kijevi fegyveres erők lőtték le. Az orosz védelmi minisztérium szerint a radar két ukrán rakéta indítását észlelte az incidenst megelőzően. Kijev visszafogottan nyilatkozik az ügyben, és nemzetközi vizsgálatot szorgalmaz.

Az ENSZ közzétette, hogy nem tudja önállóan kivizsgálni a repülőgép lezuhanásának körülményeit, ugyanakkor a Biztonsági Tanács ülésén arról beszéltek, hogy egyértelműen az Ukrajna és Oroszország közötti hadi cselekmények következményeként kell tekinteni a tragédiára.

Nyitókép: CRI