2024. május 8., szerda

Ferenc pápa: a mai világban is sok a mártír

Az egyházfő szerint a karácsony nem egy király születéséről szól, hanem a megváltó érkezéséről

A hitükért üldözött keresztényeket említette a szeretet és a megbocsátás példájaként Ferenc pápa a Szent Péter-térre néző ablakból mondott beszédében hétfőn délben Szent István ünnepén, melyet az egyház az első keresztény vértanúnak szentel.

Ferenc pápa rámutatott, hogy éppen a karácsonyi ünneplés napjaira esik az első keresztény vértanú halála. Mintha a liturgia el akarna távolítani bennünket a fények, ebédek, ajándékozás világától, ahol egy kicsit megnyugodhatnánk, mondta.

Hangsúlyozta, az ógörög mártír szó tanút jelent: a mártírok tanúk, akik életükkel a rosszat irgalmassággal legyőző Krisztust mutatják meg.
Mártírok ma is sokan vannak, ma ezekért az üldözött fivérekért és nővérekért imádkozzunk, akik Krisztusról tesznek tanúságot, jelentette ki a pápa.

Hozzátette, fel kell magunknak tenni a kérdést, hogy saját életünkkel hogyan tanúsítjuk ugyanezt. Hozzátette, Szent István a rászorulókat szolgálta: Jézus hirdetését a szeretettel ötvözte.

Kifejtette, ezekben a napokban gondoljunk arra, képesek vagyunk-e a bocsánatra mindazok iránt, akikkel nem vagyunk jóban, megsértettek bennünket, vagy akikkel soha nem vettük fel újra a kapcsolatot. A pápa karácsonyi üzenetében is szólt a közel-keleti keresztényekről, támogatást szorgalmazva számukra, valamint a vallások közötti békés együttélést.

Karácsony másnapján ismét több tízezren hallgatták az egyházfő rövid beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság követett.
A római magyarok templomaként ismert, a vértanú Szent Istvánnak szentelt körtemplomban mutatnak be ünnepi misét hétfőn. A magyar közösség miséjét Melo Lajos domonkos atya celebrálja.

Nyitókép: Beta