2024. május 8., szerda

Ferenc pápa tartotta a Szent Péter téri misét

Az egyházfő megerősítette, hogy április végén Magyarországra látogat

Láthatatlan Krisztusoknak nevezte a mai világban szenvedő embereket és népeket Ferenc pápa, aki személyesen vezette a hívőkkel teli Szent Péter téren a virágvasárnapi misét, amely megnyitotta a római nagyhetet.

Ferenc pápa pápamobillal érkezett a Szent Péter térre, a hagyományosan hosszú virágvasárnapi szertartást ülve követte, és személyesen olvasta fel homíliáját. Az oltárnál Leonardo Sandri, a bíborosi testület aldékánja celebrált.

A teret megtöltő mintegy hatvanezer hívő és turista tapssal köszöntötte a Gemelli-klinikáról a Vatikánba szombaton visszatért egyházfőt.

A mise körmenettel kezdődött, amely a tér közepén található obeliszktől indult; Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezve az egyháziak fonott pálmaleveleket tartottak kezükben, a liguriai Sanremo város ajándékait, a hívők áldott olajfaágakat, melyeket az idén Umbria tartomány adományozott. A Szent Péter teret több mint 35 ezer virág és növény díszíti, melyek szokás szerint húsvétra hollandiai kertészetekből érkeztek.

Ferenc pápa a homíliában Jézus passióját a mai világban tapasztalt testi és lelki szenvedésekkel hasonlította össze. Emlékeztetett Jézus elárulására, kigúnyolásra, kínzására, és főleg arra, hogy magára hagyták. Ferenc pápa úgy vélte, ez történik ma is, amikor a születendő gyermekektől megtagadják az élet jogát, amikor kudarcot vallanak a házasságok és más társadalmi kapcsolatok, amikor a kirekesztés, elnyomás, igazságtalanság kerekedik felül, amikor az elhagyatottság kíséri még a betegeket is. Az egyházfő hangoztatta, az emberiségnek nem szabad a magány, elszigeteltség rabjává válni.

„Ma nagyon sok magára hagyott Krisztus létezik. Kizsákmányolt és magukra hagyott népek, az utcáinkon élő szegények, akiknek nincs bátorságunk a szemébe nézni, arc nélküli migránsok, akik puszta számokká váltak, problémaként osztályozott emberek. De nagyon sok elhagyott, láthatatlan, rejtett Krisztus is él közöttünk, akiket fehér kesztyűs kézzel selejtezünk: meg nem született gyermekek, egyedül hagyott idősek, nem látogatott betegek, elfelejtett fogyatékossággal élők, fiatalok, akik nagy űrt éreznek magukban anélkül, hogy valaki meghallaná fájdalomkiáltásukat, ne hagyjuk, hogy szavuk elvesszen a közöny süketítő csendjében” – mondta a pápa.

A misét követő beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik, miközben néhány napot kórházban töltött, az egészségéért imádkoztak. Ferenc pápa bejelentette, hogy egyházi szervezetek úgynevezett békekaravánt indítottak Ukrajnába a helyi lakosság megsegítésére.

Ferenc pápa szombaton hagyta el a kórházat, ahol az utóbbi napokban hörghuruttal kezelték – jelentették hírügynökségek. Az egyházfő a La Repubblica című lap tudósítójának megerősítette, hogy az eddigi tervnek megfelelően április végén Magyarországra látogat.

Távozása előtt az egyházfő köszönetet mondott a klinika igazgatójának, valamint az összes orvosnak és ápolónak, aki gondját viselte. Már az épületen kívül beszélt és imádkozott egy házaspárral, amelynek az előző éjszaka ott a kórházban meghalt a lánya, valamint dedikálta egy karja törött fiú gipszkötését.

A kórház előtt egy fehér Fiat 500-as autó és kísérőkocsik vártak rá szombaton reggel, majd menet közben a konvoj megállt, az egyházfő kiszállt a Fiatból, botra támaszkodva, de önállóan járt, és üdvözölte a láthatására összegyűlt embereket, valamint nyilatkozott az odasereglett újságíróknak. „Nem éreztem jól magam, de nem ijedtem meg, és még élek, láthatják!” – viccelődött.

Nyitókép: Ferenc pápa (Forrás: Beta)