2024. október 14., hétfő

Egy Oroszország által támogatott összeesküvést akadályoztak meg Moldovában

Oroszország által támogatott csoportok zavargásokat szító összeesküvését akadályozták meg Chisinauban vasárnap a moldovai Nyugat-barát kormány elleni tüntetésen – közölte a moldovai rendőrség.

Viorel Cernauteanu országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatóján azt állította: „néhány orosz állampolgárnak 10 ezer dollárt ígértek azért, hogy tömeges zavargást szítsanak Moldova destabilizálása céljából egy fővárosi tüntetésen". Arról nem beszélt, hogy a hatóságok szerint kik voltak a megbízók.

Cernauteanu közlése szerint hét embert őrizetbe vettek az ügyben.

Emellett az ellenzéki megmozduláson 54 tüntetőt állítottak elő, köztük 21 fiatalkorút „gyanús viselkedés", illetve tiltott tárgyak – egyebek között egy kés – birtoklása miatt – mondta a rendőrfőkapitány.

Az utóbbi hetekben több kormányellenes megmozdulás is volt Moldovában, amelyeket a Mozgalom a Népért nevű csoport szervezett meg. Ez utóbbit az oroszbarátnak tartott, ellenzéki SOR párt támogatja, amelynek hat képviselője van a 101 fős moldovai törvényhozásban.

A megmozdulások résztvevői egyebek között azt követelik, hogy a chisinaui kormány vállalja át teljesen a télen keletkezett lakossági energiaszámlák kiegyenlítését, s hogy Moldova „maradjon ki a háborúból". Ismét lemondásra szólították fel Maia Sandu elnököt.

A rendőrségi bejelentés előzménye, hogy a napokban az amerikai hírszerzés figyelmeztetett: Oroszországhoz köthető szereplők felkelés kirobbantására használhatják fel a tavaly június óta európai uniós tagjelölt országban a magas energiaárak miatti tiltakozásokat.

Moldova azóta küzd súlyos energiaproblémákkal, hogy Moszkva drámaian csökkentette a földgázszállítást neki.

A rendőrség szerint vasárnap négy pokolgépes fenyegetés is történt az országban, köztük egy olyan, amely a nemzetközi repülőteret érintette. Ezeket is a 2,6 millió lakosú állam destabilizálását célzó akciónak minősítették.

A határőrség szintén vasárnap közölte, hogy a múlt héten 182 külföldinek tiltották meg a beutazást, köztük a Wagner orosz biztonsági magáncég egyik "feltételezett képviselőjének".

Nyitókép: Vladislav Culiomza/Reuters