A párizsi bíróság börtönbüntetésre ítélte a hét végén annak a szélsőjobboldali csoportnak a négy tagját, akiket azzal vádoltak, hogy mások mellett Emmanuel Macron francia államfő ellen terveztek me...
Európa
Emmanuel Macron francia államfő egy vasárnapi interjúban megerősítette, hogy az ukrajnai háborúban Oroszország vereségét szeretné, de óvatosságra intette mindazokat, akik mindenekelőtt Oroszország...
Sokan érkeztek a földrengés sújtotta Törökország területére, hogy segítsenek az áldozatoknak, azonban vannak olyanok is, akik csak a helyzetet szerették volna kihasználni.
Újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Törökországot – közölte az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC).
Hollandia bezárja szentpétervári konzulátusát és korlátozza az Oroszország hágai nagykövetségén dolgozó orosz diplomaták létszámát – jelentette be a holland kormány szombaton.
Kijev ukrán városok elleni orosz rakétatámadásról számolt be szombaton, több helyen áramkimaradás volt.

