2024. április 24., szerda

Szuverenitás az oltóanyag-gyártásban

Elhelyezték a Torlak új diagnosztikai és kutatóintézetének alapkövét

Elhelyezték hétfőn a Torlak Virológiai, Vakcina- és Szérumtudományi Intézet keretében működő új laboratóriummal ellátott diagnosztikai és kutatóintézet alapkövét, amely harmadik biológiai biztonság szinttel (BSL-3) rendelkezik majd. Danica Grujičić egészségügyi miniszter a helyszínen úgy fogalmazott, hogy ez az intézet megerősíti az országok függetlenségét a fertőző betegségek elleni küzdelemben.

– Az új laboratórium, valamint a 4000 négyzetméteren elhelyezkedő Torlak meglévő diagnosztikai laboratóriumai válaszolni tudnak majd minden, a betegségek és járványok elleni küzdelemmel kapcsolatos kihívásra, illetve segítenek helyreállítani a polgárok Torlak által előállított oltóanyagokba vetett bizalmát – fogalmazott a miniszter asszony a Tanjug hírügynökség összefoglalója szerint.

Grujičić úgy véli, hogy az új betegségek és járványok leküzdésében új „fegyverekre” van szükség. Az orvostudomány története pontosan ez: válaszolni azokra az új kihívásokra, amelyekben vírusok és más mikroorganizmusok formájában szembesülünk – fogalmazott a miniszter, majd hozzátette, nem feledkezhetünk meg a világjárványról sem, amely mély nyomot hagyott az emberiségben, ugyanakkor megingatta a védőoltásba vetett bizalmat is, ami indokolt lehet, hiszen akkor először találkoztunk az adott vírussal és az ellene beadott vakcinával is – mondta Grujičić.

Leszögezte: az a cél, hogy a gyerekek és szüleik ismét nyugodtan tekintsenek a védőoltásra, ahogy azt generációk tették korábban. Véleménye szerint ez a kezdete annak, hogy a Torlak visszakapja a régi dicsőségét, amit politikusok felelőtlen tettei romboltak le.

– Szerencsére visszatértek azok az emberek, akik tudják, hogyan kell dolgozni, hogyan kell felállítani a diagnózist, hogyan kell vakcinát készíteni – mondta Grujičić.
– Úgy gondolom, hogy az oltóanyag-szuverenitás ugyanolyan fontos, mint a politikai szuverenitás – mutatott rá a miniszter a Szerbiai Rádió és Televízió szerint.

A Szerbiai Egészségügyi Minisztérium ezt az épületet a Szerbia vészhelyzeti válasza a Covid–19-re elnevezésű projekt részeként, a Világbanktól kapott hitelből finanszírozza. Mint arról a közszolgálati televízió beszámolt, a projekt értéke 12 millió euró, és a munkálatok várhatóan jövő februárban fejeződnek be. Az első BSL-3 laboratórium Szerbiában nemcsak függetleníti az országot a fertőző betegségek elleni küzdelemben, hanem a Balkán legmodernebb és legnagyobb ilyen típusú laboratóriuma is lesz – hangzott el az alapkő letétele során, amelyben Grujičić miniszter mellett részt vállalt még Aleksandar Šapić, Belgrád ideiglenes városvezetésének elnöke, Jelena Begović tudomány- és technológiai fejlesztési miniszter, valamint Miloš Vučević védelmi miniszter.

 

Nyitókép: Danica Grujičić, Miloš Vučević és Aleksandar Šapić (Fotó: Beta)