2024. október 16., szerda

Megsértett minden gyermektelen családot

Martinovićnak el kellett hagynia az üléstermet – Gašićot nem váltották le

Skandálással, sípokkal, engedelmetlenséggel kezdődött tegnap a még májusban megkezdett rendkívüli parlamenti ülés folytatása, ugyanis miután kedden este Aleksandar Martinović államigazgatási miniszter sértő megjegyzést tett a gyermektelen képviselőkre, az ellenzék követelte, hogy a képviselőház elnöke, Vladimir Orlić távolítsa el a tanácsteremből. A csaknem egyórás hangoskodás után, amikor az ellenzék és a hatalmi koalícióhoz tartozó Egyesült Szerbia (ESZ) képviselői között lökdösődésre és szópárbajra is sor került, csak 12 óra múlva folytathatták az ülést, azzal, hogy a délutáni szavazáson elvetették az ellenzék követelését, hogy vonják meg a bizalmat Bratislav Gašić belügyminisztertől.

Aleksandar Martinović és a demokratikus ellenzék között (Demokrata Párt, Néppárt, a Zöldek – Baloldali Klub, Ne fojtsuk meg Belgrádot, az Egyesültek, Együtt) éles vita alakult ki, ami a keddi ülést merőben meghatározta. Az esti órákban a miniszter a vehemens vitában, aminek alapvető témája a május elején a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában, majd a Mladenovac környékén történt tömeggyilkosság iránti felelősség megvitatása volt, az ellenzéki képviselők felé fordulva, kétségbe vonta, hogy szeretik a gyerekeket, mert – mint mondta – többen közülük nem házasok, és többüknek gyereke sincs, kutyát és macskát nevelnek. Ellentétben vele, aki három gyerek szükségleteit látja el. Azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy politikai hasznot kívánnak húzni az ország történetének legborzalmasabb tragédiájából. Aleksandar Jovanović Ćuta, a Zöldek – Balodali Klub képviselője Martinović szavaira impulzívan reagált, és illetlenül fricskázta, ezért az elnöklő megtiltotta neki, hogy részt vegyen az ülésen.

A tegnapi ülésen azonban Ćuta is jelen volt, és az előző esti vita is folytatódott. Az ellenzék tüntetőlegesen hangoskodott, tagjai azt kiabálták, hogy Martinović menjen ki a teremből. Az egyik pillanatban Života Starčević, az Egyesült Szerbia képviselője megpróbálta kivenni Đorđe Miketićnek, az Együtt képviselői csoport képviselőjének a kezéből a telefont, amikor éppen a képviselőt felvételezte. A lökdösődésbe beavatkozott Dragan Marković Palma, az ESZ frakcióvezetője is, és az ezt követő szópárbaj miatt csak többszöri figyelmeztetés után ültek vissza a helyükre. A munkát azonban nem tudták folytatni, így Orlić szünetet rendelt el. Csak valamivel dél után folytatták a vitát, de már a miniszter jelenléte nélkül. Az ellenzéki képviselők közül is többen kívül maradtak. A felszólalók ezúttal is vissza-visszatértek a történtekre, az ellenzékiek szerint a miniszter mindenkit megsértett, aki azért küzd, hogy szülővé válhasson, és a funkciójára méltatlannak nevezve a lemondását követelték.

Nyitókép: Beta