Aleksandar Vučić a Szerbiai Szocialista Párt, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége és a Szerbiai Szociáldemokrata Párt képviselőivel folytatott konzultációkat követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a szerb hatóságok vasárnap nagy rombolóerejű robbanóanyagot találtak a magyarkanizsai önkormányzat területén, és büszkeségét fejezte ki a katonai hírszerzés munkatársai iránt, akik – szavai szerint – felelősségteljesen és professzionálisan végezték munkájukat.
Az államfő visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint az esetet a magyarországi választások miatt megrendezték volna, hangsúlyozva: a szerb katonaság soha nem avatkozott be sem hazai, sem más országok választásaiba.
– Azt, hogy szeretném, ha Orbán Viktor győzne, soha nem titkoltam. De hogy a katonaságot bevonjam a választásokba, azt soha nem tenném meg. Szégyellniük kellene magukat azoknak, akik ilyen ostobaságokat találnak ki – jelentette ki.
Hozzátette: a szerb fél rendelkezik bizonyos információkkal, de ezek részleteit nem hozzák nyilvánosságra, hogy ne veszélyeztessék a nyomozást. Mint mondta, a felelős személy katonai rendfokozattal rendelkezik abból az országból, ahonnan migránsként Szerbiába érkezett, a továbbiakról pedig az illetékes szervek adnak majd tájékoztatást.
A sajtótájékoztatón a belpolitikai helyzetről szólva hangsúlyozta: a párbeszéd nem alkalmi eszköz vagy taktikai fogás, hanem a demokratikus működés egyik alapfeltétele.
Mint mondta, a 2024. november 1-jei újvidéki tragédia óta 154 alkalommal hívta nyilvánosan párbeszédre politikai ellenfeleit és a másként gondolkodókat, a feszültségek csökkentése és egy nyugodtabb politikai légkör megteremtése érdekében, ám többségük nem reagált a felhívásra.
Az államfő szerint a párbeszéd elutasítása nem őt, hanem az ország intézményeit gyengíti, és azt üzeni a nyilvánosságnak, hogy az érintettek nem készek az érdemi egyeztetésre. Hangsúlyozta: még azokkal is tárgyalni kell, akikkel súlyos viták állnak fenn, és aki nem hajlandó párbeszédre, nem érdemli meg a polgárok bizalmát.
Vučić emlékeztetett arra, hogy ellenzéki politikusként maga is rendszeresen részt vett tárgyalásokon, az elmúlt öt évben pedig kilenc alkalommal kezdeményezett egyeztetést különböző válságok és választások idején, de – mint mondta – ezek rendre elutasításra találtak, külső és gazdasági nyomásra is.
Kitért arra is, hogy az elmúlt napokban több politikai szereplővel folytatott egyeztetést, és konkrét ügyek megoldását is kilátásba helyezte.
A külpolitikai helyzetről szólva Vučić figyelmeztetett: Európa nehéz időszak elé néz, a háború elhúzódása miatt ellátási zavarok, nyersanyag- és élelmiszerhiány is várható.
– A háborús konfliktus folytatódása nemcsak kőolajhiányhoz vezet majd, hanem műanyaghiány is jelentkezik, és különböző fontos alkatrészek hiányát idézi elő a legfontosabb, stratégiai jelentőségű iparágakban világszerte, valamint az ellátási láncokban – az autóipartól kezdve minden más iparágig –, ami a mi országunkat is érinteni fog – fogalmazott.
Hozzátette: bízik abban, hogy Szerbia nem kényszerül a mezőgazdasági termékek kivitelének felfüggesztésére, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy amennyiben erre mégis sor kerülne, a döntéseket minden esetben a polgárok érdekeit szem előtt tartva hozzák meg.
– Szerbia polgárainak elegendő lesz kenyérből, tejből, sóból, cukorból, olajból és minden egyéb, az élethez szükséges termékből. Húsból és halból is, mindabból, ami minden gyermek számára fontos. Azokat pedig, akik szerényebb körülmények között élnek, lehetőségeink határain belül támogatni fogjuk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy országunk, gyermekeink és polgáraink számára mindenből elegendő jusson – szögezte le.
Nyitókép: Beta.rs



