Marko Đurić szerb külügyminiszter ma kijelentette, hogy a következő néhány hétben várhatóan pozitív megoldás születik a Szerbiai Kőolajiparral (NIS) kapcsolatos helyzetre.
– Meggyőződésem, hogy Szerbia ebből az epizódból energetikai szempontból biztonságosabban, erősebben és a beszerzési források nagyobb mértékű diverzifikációjával kerül ki. Semmi kétségem afelől, hogy ezt a válságot, bármennyire is ránk kényszerítették, és bármennyire is érdemtelen számunkra, át tudjuk vészelni, és az új évet, illetve mondjuk az új év első hónapját már egy teljesen tiszta, egyértelmű és pozitívan rendezett helyzettel zárhatjuk. Ez a célunk – mondta a külügyminiszter az RTS reggeli híradójában.
Arra a kérdésre, hogy várható-e Washington részéről zöld jelzés, Đurić úgy fogalmazott: nem számíthatunk arra, hogy a nagyhatalmak könnyen felhagynak azzal, hogy a saját vitáikat mások rovására rendezzék. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Szerbia arra igenis hatással lehet, hogy felkészülten álljon a helyzet elé, megfelelő tartalékokkal rendelkezzen, rugalmas tárgyalási pozíciót alakítson ki, és konstruktívan keresse a megoldást.
– Ismét hangsúlyozom, Szerbia nem okozója ennek a problémának, de nagyon aktívan hozzá fog járulni a megoldásához, és ezt a következő hetekben látni is fogják. Ami pedig az Egyesült Államokkal való kapcsolatot illeti, itt is őszintének kell lennünk, és objektíven kell elemeznünk a helyzetet. Ne felejtsük el, hogy Trump elnök kormánya az elmúlt hónapokban a Koszovó és Metóhia területén élő szerbek emberi jogainak megsértése miatt felfüggesztette a stratégiai párbeszédet Pristinával, továbbá bizonyos mértékben változott a hozzáállás Bosznia-Hercegovinához is, illetve a Szerb Köztársasággal kapcsolatos helyzet valamivel kedvezőbb, mint korábban volt – mondta Đurić.
Marko Đurić külügyminiszter felszólította a koszovói szerbeket, hogy vegyenek részt a parlamenti választásokon, hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy a Szerb Lista mind a tíz képviselői helyet megszerezze.
– A Szerb Lista a köldökzsinór népünk és Szerbia többi része között. Rendkívül fontos, hogy a pristinai parlamentbe tízből tíz képviselőt küldjünk a Szerb Lista révén, mert bármilyen más forgatókönyvben a Kurti-rezsim ezt kihasználná. Elég lenne akár egyetlen olyan képviselő is, aki magát a szerbek képviselőjének mondja, hogy háttérbe szorítsák a többséget, és politikailag megfelelő, az úgynevezett koszovói függetlenséget támogató szerbet válasszanak meg, majd manipulációval azt a benyomást keltsék, hogy a koszovói és metóhiai szerbek állítólag mögötte és politikája mögött állnak.
A miniszter hozzátette, hogy a nemzetközi közösségnek is meg kell mutatni, hogy a Kurti-rezsimnek nem sikerült megtörnie a szerbeket.


