Ma 14 órakor tartják meg az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) Tanácsa 9. tagjának, vagyis a nemzeti kisebbségi tanácsok által javasolt jelöltek közmeghallgatását, erről döntött tegnap a köztársasági képviselőház kulturális és tájékoztatási bizottsága.
A 24 nemzeti kisebbségi tanácsból 20 Sretan Jovanović és Bodzsoni István jelölését támogatta a REM Tanácsának tagjának. Ők mutatkoznak be ma, illetve válaszolnak a parlament képviselőinek kérdéseire.
A parlament kulturális bizottságának ülésén ezúttal nem azt a két jelöltet méltatták, illetve illették kritikával, akik meghallgatására ma kerül sor, hanem az ellenzéki képviselők a hatalmi pártok képviselőit okolták azért, mert a REM Tanácsának korábban megválasztott négy tagja törvénytelen eljárásra hivatkozva benyújtotta hétvégén a lemondását.
Branko Miljuš, a Szabadság és Igazságosság Pártjának képviselője kiemelte, a hatalmi párt és koalíciós partnerei mindent megtettek azért, hogy négy független tag végül lemondjon a tagságról. Rámutatott, egyedüli érdek vezérli a hatalmi párt képviselőit, hogy a REM-ben olyan személyek hozzanak meg döntéseket, akikre ők hatással lehetnek, miközben szinte mindennaposak a támadások az újságírókra.
Ivana Rokvić, a Szerbiai Népi Mozgalom képviselője is arra hívta fel a figyelmet, hogy a REM Tanácsának megválasztása óta egy év telt el, ez alatt az idő alatt a bizottság úgy tett, mintha a törvényes jogszabályok mentén tenne mindent, de végül, a szavai szerint, ez nem hozott eredményt, sőt sokkal rosszabb helyzetben van az egész eljárás, mint annak elején, csak most a nemzetközi közösség is látja, hogy a hatalmi pártnak a törvények és a szabályok azért vannak, hogy ne tartsák tiszteletben azokat. Azzal vádolta meg a hatalmi párt képviselőit, hogy ők semmiről sem döntenek, mindent egy ember akaratának megfelelően tesznek. A REM Tanácsába is olyan személyeket akarnak, akiket irányíthatnak. Végül sikerül majd elérni, hogy olyan kilenc ember legyen a REM-ben, akik irányíthatók – fogalmazott, majd hozzátette, ezért nem lépünk előre az eurointegráció folyamatában, mert nincs médiaszabadság, és az államvezetés minden jogszabályt a saját érdekeik mentén alkalmaz.
Nataša Jovanović, a Szerb Haladó Párt képviselője reagált az elhangzottakra, kijelentette: az ellenzéki kollégák nem jól értették a törvényeket és a folyamatokat. Szerinte az ellenzéki képviselők kezdettől fogva azon dolgoztak, külföldi partnereikkel, hogy a REM Tanácsának megválasztására ne kerüljön sor. Mint mondta, mindenkinek joga van benyújtani a lemondását, ám ez a lépés az embert határozza meg. Szerinte azok, akik lemondtak, nem értették meg mi a feladatuk, ahogy felelősségükkel sem voltak tisztában. Nyitott és transzparens eljárást folytattak le, és ezek után az ő feladatuk az, hogy erre a négy megüresedett helyre megismételjék az eljárást, és felkérjék a javaslattevőket, hogy jelöltessenek új tagokat.


