Aleksandar Vučić szerb államfő kijelentette: reméli, hogy a következő hetekben rendeződik a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) körüli helyzet.
Elmondása szerint ugyan gondok adódnak egyes kőolajszármazékok importjával, de Szerbia jelentős tartalékokkal rendelkezik, ami jelenleg biztosítja a zavartalan ellátást.
Az államfő a szerémségi Petőcön, az új sportcsarnok megnyitóját követően nyilatkozva közölte: a választásokat 2026 vége felé tartják meg, és ezek - megfogalmazása szerint - Szerbia sorsát döntik el.
Arra kérte a polgárokat, hogy higgadtan, a tényleges eredmények, valamint a felkínált jövőbeli programok alapján hozzák meg döntésüket, ne pedig, mint mondta, félrevezető állítások vagy egyes médiumok hírei alapján.
Vučić hangsúlyozta: a kormány a korábbi válsághelyzetekben, a migrációs krízistől a koronavírus-járványon át az energiaellátási nehézségekig is biztosítani tudta az ország stabilitását, így jelenleg sincs ellátási gond az üzemanyagpiacon, annak ellenére sem, hogy Horvátország felől már hosszabb ideje nem érkezik kőolaj vezetéken.
Az államfő kitért arra is, hogy 2026 kulcsfontosságú év lesz az állam számára, különösen a beruházások és az Expo-projekt szempontjából. Hangsúlyozta: az Expo nem kizárólag Belgrádról szól, hanem az egész ország infrastrukturális fejlesztését szolgálja.
Nyitókép: Aleksandar Vučić/Facebook


