2025. december 4., csütörtök

Elfogadták a jövő évi költségvetést

Januártól növekednek a fizetések, a nyugdíjak, és a cigaretta ára is emelkedik

A köztársasági képviselőház megszavazta a jövő évi állami költségvetést, amelyet 2414,7 milliárd dinárra terveztek, és amely 6,7 százalékát nagyberuházásokra fordítanák. Az önkormányzatok számára 740 milliárd dinárt különítettek el, és a közszférában dolgozók fizetésének növelését is előirányozták, ahogy a minimálbér és a nyugdíjak növelését is.

A parlament az ülést még november 25-én kezdte meg. A napirenden szereplő 58 pont között elfogadott költségvetésben 147,5 milliárd dinárt szánnak a mezőgazdaság fejlesztésére (ebből 116,5 milliárd dinárt támogatásokra), ezenkívül a büdzsé tartalmazza azt a 164 milliárd dináros kitételt is, ami utólag módosító indítványként került a költségvetésbe, az energiabiztonság és az ország stabilizációjának megtartása érdekében. A jövő évtől 600 millió euróra növelték azt a pénzügyi keretet, amelyből az állam a fiatalok első ingatlanának megvásárlását segíti, így 2026-ban 7500 millió fiatal juthat kedvező lakáskölcsönhöz.

Több energetikai törvényt, így a kőolajról, valamint a földgázról szóló törvény módosítását is megszavazták a képviselők, de több adótörvényt is elfogadtak, megszavazták a biotermeléssel, valamint a katonasággal foglalkozó törvényt is, illetve elfogadták a tankönyvtörvényt is.

Új esélyegyenlőségi biztost választottak, Brankica Janković feladatkörét Milan Antonijević veszi át.

Elfogadták a jövedéki adóról szóló módosítást, így a következő évtől félévente emelik a cigaretta jövedéki adójának összegét, de megadóztatják az elektromos cigarettát is. A töltőfolyadéknál milliliterre, az égéstermék nélküli cigaretták esetében pedig a dohányhulladék után határozzák meg az adót.

A képviselők azt is elfogadták, hogy a Vajdasági Rádió és Televíziót (RTV) a jövő év végéig részben az állami költségvetésből finanszírozzák, ugyanis a 349 dináros havi tévé-előfizetési díj nem elég a közszolgálati televízió zavartalan működéséhez.

A képviselők elfogadtak több hitelszerződést, illetve államközi megállapodást is ratifikáltak. Ugyanakkor megszavazták a belgrádi Vezérkar épületére vonatkozó lex specialis kilencedik szakaszának autentikus értelmezését is, amely a belgrádi Miloš kenéz, a Masaryk, a Birčanin és a Resava utcákkal határolt terület fejlesztését öleli fel.

Magyar ember Magyar Szót érdemel