2025. november 13., csütörtök

Mali: A Vezérkar projektje a megújulásról, nem a rombolásról szól

Siniša Mali első miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter szerint a volt Vezérkar épületének területére készülő rendezési projekt nem rombolásról, hanem a város megújításáról, fejlesztéséről és az emlékezetkultúra iránti tiszteletről szól. A politikus hangsúlyozta: az épület romjai immár 25 éve állnak Belgrád központjában, és a kormány célja, hogy a helyszín méltó módon újuljon meg.

- Ellentétben azokkal, akik hosszú éveken át akadályozták Szerbia és Belgrád fejlődését, mi azt szeretnénk, hogy ez az ország előrehaladjon. Ezért valósítottunk meg az elmúlt évtizedben számos fontos projektet, amelyek mozgásba hozták Szerbiát. A Vezérkar épületének romjai immár 25 éve állnak a város közepén, és ezért kérdezem az ellenzéket, valamint a minden fejlesztést támadó kritikusokat: mit szeretnének? Hogy a romok álljanak még 25 évig? Kétszáz évig? Mikor kezdhetjük végre fejleszteni az országunkat, és mikor jelölhetjük meg méltó módon azokat a helyeket, amelyek fontosak az emlékezetkultúránk szempontjából?  – fogalmazott Mali a Facebook-oldalán.

A miniszter hozzátette: korábbi kormányok is próbáltak befektetőt találni a helyszínre, sikertelenül, mert akkoriban Szerbia nem számított vonzó befektetési célpontnak.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Facebook / Siniša Mali