2026. február 5., csütörtök

Január 1-jétől indul a digitális betegállomány Szerbiában

A Ložionica kreatív ipari központot és az e-Uprava Házat felkeresve csütörtökön prof. dr. Đuro Macut miniszterelnök Mihailo Jovanovićtyal, a kormány informatikai és elektronikus közigazgatási irodájának igazgatójával beszélgetett. A témát az e-Betegszabadság–Munkáltató elnevezésű szoftvermegoldás jövőbeli alkalmazása képezte. A kormányfő kiemelte, hogy olyan rendszerről van szó, amely január 1-jétől jelentősen megkönnyíti a polgárok számára a betegszabadsághoz való jogosultság érvényesítésének menetét.
Macut elmondta, hogy olyan újításról van szó, amely forradalmi e jogosultság érvényesítése szempontjából, és olyan modellt fog jelenteni, amely lehetővé teszi a polgárok számára, hogy könnyebben érvényesítsék ezt a jogukat, mint a korábbiakban.
– A cél az, hogy a kommunikáció sokkal gyorsabban valósuljon meg az orvosokkal és a munkáltatókkal is, akik ezáltal sokkal könnyebben nyomon követhetik az alkalmazottaik mozgását. Ugyanakkor az alkalmazottak is egyszerűbben érvényesíthetik jogukat, hiszen elektronikus úton küldhetik el a szükséges dokumentumokat, így az gyorsabban eljut az orvosokhoz is – mondta Macut az újságíróknak a központ meglátogatása után.

Kifejtette, hogy a jogszabályi megoldást a kormány a múlt héten fogadta el, és a költségvetési törvények csomagjával együtt a szerbiai parlament rendes ülésére terjesztik be. Macut rámutatott, hogy a beteg, azaz az alkalmazott nyomon tudja majd követni saját betegszabadságát és az ellenőrzések határidőit. Emellett a lehető leggyorsabban reagálhat anélkül, hogy sorban állással vagy a pontos megjelenésre való törekvéssel veszélyeztetné egészségét a munkáról való távollét lezárása érdekében. Kifejtette, hogy ezt a rendszert 2026. január 1-jétől vezetik be, és ez az egyik kiváló példa arra, hogyan javul majd az egészségügyi rendszer ezen szegmense a közeljövőben.

A szerb kormány tehát már elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelyik az adatok, dokumentumok és értesítések cseréjéről szól az e-Betegszabadság–Munkáltató szoftvermegoldás használatával, ideiglenes munkaképtelenség jelentkezése esetén. A javasolt törvény megszünteti az alkalmazottak azon kötelezettségét, hogy papíralapú igazolásokat és értesítéseket vigyenek a munkáltatónak, mivel minden adat és dokumentum automatikusan, elektronikus formában érkezik majd meg a munkaadóhoz. A munkáltatók közvetlenül a rendszerben fogják megkapni az ideiglenes munkaképtelenségről szóló igazolásokat és jelentéseket, valamint a bérkompenzáció elszámolásait és az orvosi bizottságok döntéseit is, amivel megelőzhető az alkalmazottak kártérítésének kifizetésében bekövetkező esetleges késedelem is.
Ennek a törvénynek az előterjesztője a már említett informatikai kormányiroda, továbbá a Pénzügyminisztérium, az egészségügyi tárca, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap, a munkaügyi, foglalkoztatási, harcos ügyi és szociális védelmi tárca, valamint a gazdasági tárca, a projektet pedig az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) és a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Szövetség (NALED) támogatta.
Az új törvény várhatóan 2026. január 1-jén lép hatályba, és figyelembe kell venni azt, hogy ettől az időponttól az egészségbiztosítási alap felé történő bérkompenzáció elszámolása ezen a módon nem lesz elérhető – az április 1-jétől lesz alkalmazható a bejelentések szerint, míg a munkavállalókat foglalkoztató cégeknek 2027. január 1-jéig van határidejük a rendszerbe történő bekapcsolódásra.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Đuro Macut miniszterelnök Mihailo Jovanovićtyal, a kormány informatikai és elektronikus közigazgatási irodájának igazgatójával (Fotó: Beta)