2025. július 30., szerda

Nyilatkozatháború a brüsszeli megállapodás miatt

Ivica Dačić elutasította Dragan Đilas vádait és emlékeztetett a korábbi nyilatkozataira

Ivica Dačić belügyminiszter és a Szerbiai Szocialista Párt elnöke reagált Dragan Đilasnak, a Szabadság és Igazságosság Pártja elnökének a 2013 áprilisában aláírt brüsszeli megállapodással kapcsolatos bírálataira. Butának és szemtelennek minősítette Đilast, rámutatva, hogy annak idején a Demokrata Párt, Đilas volt pártja támogatta szavazatával a brüsszeli megállapodást. „Legalábbis ezt mondtad akkoriban a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában” – tette hozzá Dačić.

– Ugyanígy azt is támogattad, hogy 2012-ben választási jelöltlistátokról többen is bekerüljenek az általam vezetett kormányba, Rasim, a volt feleséged és mások. Ez is tény.

Đilas annak idején azt mondta, hogy a brüsszeli megállapodás Szerbia európai jövőjének a feltétele, ha nem írják alá, akkor Szerbia izolálódik, a koszovói szerbek biztonsága pedig megkérdőjeleződik. Most esetleg hazudik, hogy mindezt soha nem mondta?! Egyébként is, a 1244-es határozattól a DP juttatta el Koszovót a függetlenségig. A brüsszeli megállapodás aláírását megelőzően már több mint 80 ország elismerte Koszovó függetlenségét. Ők voltak azok, akik az ENSZ-ből az Európai Unió hatáskörébe helyezték át a Belgrád és Pristina közötti párbeszédet. Ők voltak azok, akik tévesen fogalmazták meg a Nemzetközi Bíróságnak a kérdést, így az Koszovó javára határozott. Akkoriban nekem személyesen mondták, hogy ez jó, mert így sikerül megoldani egy súlyos problémát. Ők voltak azok, akik arra kérték a nyugati országokat, hogy Koszovó függetlenségét az elnökválasztás után hirdessék ki. Ami pedig a nemzetközi közösség őszintétlenségét illeti, ez köztudott, már Zoran Đinđić is arról beszélt, hogy a háttérben Koszovó elszakításán munkálkodnak – taglalta Dačić a Blic napilap szerint.

A nyilatkozatháború Dačić azon, a pristinai vezetés magatartásának és a megállapodások teljesítésével kapcsolatos kötelezettsége semmibevételének kontextusában tett hétvégi kijelentésével kezdődött, hogy „a nemzetközi közösség átejtette Szerbiát a brüsszeli megállapodás tekintetében”. „Szerbia jóhiszeműen állt hozzá a dolgokhoz, a koszovói szerbek érdekében hajlandó volt a kompromisszumra, végül azonban csak mi tettünk eleget a megállapodásba foglalt vállalásoknak, Pristina, bizonyos országok támogatásával, kezdettől fogva bojkottálta a megállapodást” – nyilatkozta Dačić. Ezt követően a Szabadság és Igazságosság Pártja közleményben követelte Dačić és Aleksandar Vučić köztársasági elnök lemondását, mert mint rámutattak, Dačić bevallotta, hogy képtelenek képviselni Szerbia érdekeit.

A Dačić által emlegetett interjú az SZRTV műsorában 2013. április 29-én készült, Đilas (2012 és 2014 között volt a DP elnöke) ekkor megerősítette, hogy a DP támogatta a Belgrád–Pristina-párbeszédről szóló parlamenti beszámolót, illetve a brüsszeli megállapodást. Leszögezte, az aktuális kormány úgy döntött, hogy a lehető legmagasabb szintre emeli a hatalom korábbi összetételének idejében megkezdett folyamatot, és pontot tesz arra. „Éppen ezért támogatjuk a megállapodást, ennek az alternatívája az ország izolálása lett volna. (…) Ez egyfajta kudarc, de ha ezt elkerülhetetlenként fogadjuk el és egységesen kerülünk ki belőle, valamint a jövőre összpontosítunk… A történelem során számos ország volt már kénytelen kudarcot átélni, ezek némelyike ma a világ legbefolyásosabb országai közé tartozik” – nyilatkozta egyebek mellett Đilas.

Magyar ember Magyar Szót érdemel