2024. október 13., vasárnap

Többoszlopos támogatási rendszer

Magyar Levente: A magyar kormány nagyon sokat tett azért, hogy egész Szerbia, azon belül pedig elsősorban Vajdaság gazdaságának magyar szereplőit megerősítse

A CIKKHEZ GALÉRIA KAPCSOLÓDIK.

Vajdasági látogatáson járt csütörtökön Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese. Szabadkán a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség támogatásával kivitelezett Aktív Kft. betonacél-hajlító üzem átadóján vett részt, majd Magyarkanizsán ünnepélyes szerződés-aláíráson a Prosperitati Alapítvány falusi házvásárlási és vállalkozói pályázatainak nyertes pályázóival. Ezt követően Adorjánon átadták a Kontakt Kft. kiemelt jelentőségű nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztést.

Magyar Levente vajdasági körútja Szabadkán kezdődött, ahol alkalmi rendezvény keretében átadták az Aktív Kft. betonacél-hajlító üzemet. A beruházás a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. támogatásával valósult meg. A támogatás elnyerését követően közzétett vállalati tájékoztató értelmében a magyarországi AKTÍV Ipari, Építőipari és Kereskedelmi Kft. a szabadkai Vízgazdálkodási Kft.-vel (Zavod za vodoprivredu) együttesen, konzorciumi formában nyújtotta be a támogatási kérelmet.

A rendezvényen a kiemelt vendégek között köszöntötték dr. Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Nestor Andreát, a HEPA vezérigazgató-helyettesét és Bányai Gábort, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna Komplex Fejlesztéséért felelős kormánybiztosát. A rendezvényt Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke is megtisztelte jelenlétével.

Az egybegyűltekhez szólva Hévizi János, az 1990-ben alapított AKTÍV Ipari, Építőipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója örömének adott hangot, hogy megvalósulhatott a szabadkai beruházás, szavai szerint mindig is célja volt ebbe az irányba terjeszkedni.

A beruházás a HEPA támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg, emelte ki Hévizi János, és elégedetten nyugtázva, hogy a termelési csarnokot a legkorszerűbb gépekkel sikerült felszerelni. Az üzem épületének hasznos alapterülete több mint 5 ezer négyzetméter. A termelési csarnok mellett raktárat, valamint tervezőirodákat és szociális, illetve adminisztrációs helyiségeket is kialakítottak. A tervek szerint az év végéig 20 fővel növelik az alkalmazottak létszámát, mondta.

A magyar kormány több ágon támogatja a vajdasági gazdaságfejlesztést, a Prosperitati Alapítvány révén folyósított támogatások mellett a másik legfontosabb eszköz a magyarországi cégek vajdasági, vagy Szerbia más területein megvalósuló beruházásainak a támogatása, emelte ki beszédében Magyar Levente. Rámutatott, a legtöbb magyar vállalat, amelyik külföldi beruházáshoz támogatást kapott, Románia után Szerbiát választotta. Ez azt jelenti, hogy Szerbia a lakosság számát, valamint a magyarság számát tekintve messze felülreprezentált a magyar cégek exportpiacainak sorában, hangsúlyozta Magyar Levente. Hozzátette, „ez rendjén is van így, hiszen az elmúlt években nagyon sokat tettünk azért, hogy egész Szerbia, azon belül pedig elsősorban Vajdaság gazdaságának magyar szereplőit megerősítsük”.

Dr. Pásztor Bálint köszöntőjében a folyamatos fejlődés és munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta, mondva: az, hogy a VMSZ az épített és a szellemi örökség megőrzéséért száll síkra, még nem jelenti azt, hogy a fejlődés ellen van. Épp ellenkezőleg, a VMSZ szeretné elősegíteni a fejlődést, nyomatékosította. Kiemelte, a most átadott beruházás jelentős, mivel sikerült átmenteni, illetve átadni egy vajdasági cég a vízügyi beruházások területén meglévő, több évtizedes tudását és tapasztalatát, de azért is, mert új munkahelyek létesülnek. Az szintén nem mellékes, hogy ott, ahol korábban átláthatatlan, sűrű bozót éktelenkedett, most egy korszerű üzem épült ki, jegyezte meg Pásztor Bálint. „Biztos vagyok abban, hogy a vállalat olyan infrastruktúra-fejlesztési beruházásoknak lehet majd a tervezője, vagy a kivitelezője, amely a szabadkaiak, a környékbeliek és a vajdaságiak életminőségének a javításához járulnak hozzá” – zárta gondolatait Pásztor Bálint.

 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Szerződéskötés a magyarkanizsai Birkózóakadémián

A magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémián írták alá a szerződéseket a Prosperitati Alapítvány legutóbbi pályázati kiírásainak sikeres nyerteseivel. Mint ahogy a köszöntőben elhangzott, az alapítvány történetében a tegnapi egy újabb ünnepnap volt, mégpedig a bizalomé és a boldogulásé. A házvásárlás és a vállalkozásfejlesztés volt középpontban és a nyertes pályázók a helyszínen láthatták el kézjegyükkel a szerződéseket, melyek a remények szerint az itthon való boldogulásra ösztönöznek mindenkit. Csaknem négyszázan, egészen pontosan 385-en írták alá a 4,7 millió euró összértékű támogatási szerződéseket.

Magyar Levente elmondta, hogy a 2016-ban megkezdett munka újabb állomásának és felemelő pillanatainak lehetnek tanúi a jelenlevők. Hangsúlyozta, hogy ez nem a végállomás, ugyanis a magyar kormány folytatni kívánja a továbbiakban is ezt az utat és a támogatások folyósítását.

– Ez nem magától értetődő, hisz háború van Európában és nemcsak fizikai értelemben, hanem politikai háború is folyik, melynek drámai megnyilvánulásait láthatjuk – mondta Magyar Levente, majd azt is hozzátette, hogy azon dolgoznak, hogy ne szélesedjen ki az ukrajnai konfliktus. – Egy fokozott európai légkörben vagyunk ma itt együtt. Annak ellenére, hogy a háború következményei elvonnak erőforrásokat a magyar kormánytól, mégis itt vagyunk és együtt ünnepelhetjük a magyarságunkat, azt, hogy van egy erős anyaország, mely kiáll a határon túli testvéreiért. Feltett szándékunk, hogy ez a jövőben is így legyen – hangsúlyozta Magyar Levente.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében megemlékezett arról is, hogy Pásztor István kezdeményezte a gazdaságfejlesztési tervet és a Prosperitati Alapítvány létrehozását, mely nélküle és Magyar Levente nélkül nem jöhetett volna létre.

– Ehhez intézményekre volt szükség, és arra is, hogy Magyarországnak nemzeti kormánya legyen és hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a gazdasági szakemberek bevonásával elkészítse a vajdasági gazdaságfejlesztési tervet, melyet Orbán Viktor miniszerelnök úr is támogatott. A Prosperitati Alapítvány pedig több mint nyolc éve bonyolítja le ennek az elképzelésrendszernek a megvalósulását – mondta dr. Pásztor Bálint Magyarkanizsán, ahol a közelgő választások fontosságára is felhívta a figyelmet, hogy a terveket itthon valósíthassák meg a magyar családok.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Nagy léptékű fejlesztés az adorjáni Kontakt Kft.-ben

Az adorjáni Kontakt Kft. új brikettgyártó csarnokába is ellátogatott kíséretükkel Magyar Levente, dr. Pásztor Bálint és Juhász Bálint. A vendégeket Borsos Csaba, a Kontakt Kft. tulajdonosa fogadta.

Beszédében kiemelte, hogy a cég 1994-ben családi vállalkozásként kezdte működését és azóta két alkalommal is sikeresen pályáztak a Prosperitati Alapítvány kiírásain. Hozzátette, hogy először 2017-ben nyertek, és akkor a valkaisori malom tárolókapacitását bővítették, a jelenlegi projekten belül pedig komplex farm kialakítása, brikettgyártó csarnok és napelempark létesítése volt a cél.
Magyar Levente felszólalásában elmondta, hogy Vajdaságba a magyar kormány képviselői nyolcadik éve járnak azzal a céllal, hogy nagyszabású gazdaságfejlesztési programot készítsenek elő és bonyolítsanak le.
– Ennek a programnak számottevő eredményei vannak, amelyekről az utóbbi években be is számoltunk. Ismét megerősítettük azt, hogy folytatjuk a programot, amely immár több mint félmilliárd euró értékű beruházást hozott létre Vajdaságban, erősítve a vajdasági magyar tulajdonú vállalatokat és a magyar gazdasági kapcsolatokat. Fontos kiemelni, hogy folytatjuk azt a házvásárlási programot, amelynek révén 1300 magyar család jutott olyan falusi ingatlanhoz, ahol gazdálkodni is tudnak. Ez egy kiegészítő része a programnak, de mindig is nagy volt az érdeklődés iránta – fogalmazott Magyar Levente.
Az ünnepséget követően az egyház képviselői felszentelték az új csarnokot, majd a jelenlévők előtt Magyar Levente, dr. Pásztor Bálint és Borsos Csaba átvágták a szalagot. A program záró részében a delegáció megtekintette a fent említett beruházásokat.
Dr. Pásztor Bálint lapunknak elmondta, hogy a Kontakt Kft. nagy léptékű gazdaságfejlesztése jelentős az egész falunak és a környéknek is.
– A mezőgazdasági termelők és az állattenyésztők együttműködhetnek, illetve piacra juttathatják az árujukat, hiszen integrátorként is működik a Kontakt Kft. Bízom abban, hogy ez a cég még nagyon sokáig teljesíteni fogja a küldetését – mondta dr. Pásztor Bálint.

Kecskés Endre felvétele

Kecskés Endre felvétele

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele