2024. május 9., csütörtök

Tegnap nyolc helyen szavazhattak a polgárok

December 30-án 35 szavazóhelyen voksolhattak a szerbiai polgárok, mert ezek esetében megismételték a december 17-én tartott köztársasági parlamenti, tartományi, illetve egyes helyeken a belgrádi helyhatósági választásokat. A megismételt köztársasági parlamenti választások 19 543 szavazót érintettek. A polgárok olyan szavazóhelyeken szavazhattak, amelyeknél a helyi választási bizottságok végzésben úgy konstatálták, hogy nem lehet megállapítani a december 17-ei szavazás eredményét, vagy amelyek vonatkozásában a helyi választási bizottságok különböző szabálytalanságok miatt megsemmisítették a szavazást.
A Köztársasági Választási Bizottságnak a vajdasági szavazóhelyek tekintetében hozott döntése értelmében Zichyfalva község területén a 8-as szavazóhelyen – Ürményházán – szavazhattak ismét a polgárok a köztársasági jelöltlisták valamelyikére, Kúlán pedig a 7-es szavazóhelyen. A RIK későbbi határozatának értelmében Szabadkán a 87-es szavazóhelyen (Nagyfény helyi közösség területe) ugyancsak megismételték a köztársasági választást. A tartományi parlamenti választást december 30-án 5 szavazókörben ismételték meg: Nagybecskereken, Pancsován és Zichyfalván egy-egy szavazóhelyen, míg Kúlán kettőn.
Aznap este a Köztársasági Választási Bizottság döntést hozott arról, hogy öt községben, nyolc szavazóhely esetében január másodikán, azaz tegnap ismétlik meg a köztársasági parlamenti választásokat. Emiatt 5352 szavazólap nyomtatását rendelték el.
A polgárok Vajdaságban két petrőci szavazóhelyen és egy belcsényiben adhatták le a voksukat. Bela Palanka községben három szavazóhelyen, Mionicán és Petrovac na Mlavi községben pedig 1-1 helyen tartottak megismételt szavazást.
A köztársasági parlament megalakítására 30 napos határidő áll rendelkezésre, miután a Köztársasági Választási Bizottság kihirdeti a választások végleges eredményeit. A kormányt a képviselőház megalakításától számított 90 napon belül kell létrehozni.
Aleksandar Vučić államfő a szombaton megismételt választásokat követően kijelentette, hogy a Szerbia nem állhat meg elnevezésű választási lista 70 százalékos feldolgozottságot követően meggyőző győzelmet aratott. Szavai szerint a felméréseik alapján a Szerbia nem állhat meg lista a megismételt szavazásokon a 35 választóhelyen 69,5 százalékot, a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű lista 12 százalékot, míg az Ivica Dačić – Szerbia miniszterelnöke lista 5,84 százalékot szerzett.
Elmondta, hogy köztársasági szinten a részvételi arány 43 százalék körüli, Belgrádban pedig valamivel 40 százalék alatt alakult.
Az államfő a Szerb Haladó Párt székházában szombat este megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy céljuk január végéig megalakítani az új összetételű köztársasági parlamentet.
A szombaton megismételt választásokat követően a magyar érdekképviselet ügyéről dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke Facebook-közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az akkor 35 szavazóhelyen megismételt szavazáson a VMSZ hozta a december 17-ei eredményeket. Hozzátette, hogy a VMSZ tartományi szinten, 100 százalékos feldolgozottság mellett, 63 721 szavazatot szerzett, míg köztársasági szinten, 8273-ból 8 szavazóhely kivételével, 64 732 szavazatot tudhat a magáénak. A bejegyzés szerint mindez a tartományi parlamentben 9, míg a köztársaságiban 6 mandátumot jelent. Hozzátette, hogy a VMSZ a tavalyi választásokhoz képest 4500 szavazattal szerzett többet.