2024. október 13., vasárnap

Raškában a megmaradásról

A koszovói szerbeket 40 millió eurós támogatási csomaggal segítenék

Aleksandar VučićAna Brnabić és a kormány csütörtökön Raškában találkoztak a koszovói szerbek küldöttségével, hogy megvitassák a Koszovóban uralkodó állapotokat, valamint a szerbek megmaradását segíteni hivatott intézkedéseket. A találkozó sajtónyilvános volt, és bárki felszólalhatott. A koszovói szerbek politikai képviselői és a többi felszólaló koszovói szerb elsősorban a helyiek mindennapi életét nehezítő, a biztonságot ellehetetlenítő körülményekről és intézkedésekről számolt be.

NÖVEKSZIK A TÁMOGATÁSOK ÖSSZEGE

A találkozó kezdetén Vučić megerősítette, hogy a koszovói szerb munkavállalók úgynevezett ideiglenes térítményét havi 11 ezerről 20 ezer dinárra növelik, ez a költségvetést éves szinten 6,6 millió euróval terheli le. Az egyéb tervek között szerepel a munkanélküli koszovói szerbek gazdasági megerősödését segítő program elindítása, ez 5,6 millió euróba kerülne, továbbá az egészségügyi rendszer erősítése, 50 orvos és 50 egészségügyi nővér alkalmazásával – utóbbi programra több mint 2 millió eurót fordítanának –, míg az első gyermek után kifizetett egyszeri támogatás 12 ezerről 50 ezer dinárra növekedne – erre a koszovói szülők a minden szerbiai szülő számára kifizetett 300 ezer dinár mellett számíthatnak – emelte ki Vučić. A női vállalkozásokat és a mezőgazdasági termelőket ugyancsak segíteni tervezik, de a közúti infrastruktúrába is beruháznának, valamint uszodát építenének ki Gornje Kuscéban. A támogatási csomag összértéke 28-29 millió euró – hangsúlyozta az államfő.

A találkozó után Vučić megerősítette, hogy emellett további, 12-14 millió euró értékű programok megvalósítására bólintottak rá, vagyis a koszovói szerbek támogatását éves szinten az eddigiekhez képest több mint 40 millió euróval növelik.

SZERBIA NEM HAGYJA MAGÁT MEGTÉVESZTENI

Vučić súlyosnak minősítette a biztonsági helyzetet. Szavai szerint Albin Kurti koszovói miniszterelnök minden lehetséges eszközzel igyekszik megkeseríteni az ottani szerbek életét, és elüldözni őket szülőföldjükről. Az államfő nehezményezi, hogy az ideiglenes pristinai intézmények intézkedéseit a nemzetközi közösség rendre incidensnek nevezi, holott szerinte ha valakit hátba lőnek, akkor nem lehet incidensről beszélni.

Kitért a koszovói szerb községek közösségére. Szerinte Pristina soha nem is alakítja meg az említett autonómiaszervet, esetleg akkor lenne hajlandó erre, ha az nem rendelkezne azokkal az érdemi felhatalmazásokkal, amelyeket a brüsszeli megállapodás előirányoz. Szerbia résen lesz és nem hagyja magát megtéveszteni – jegyezte meg.

A Koszovó északi helyi önkormányzataiban április 23-án tartandó választások kapcsán emlékeztetett arra, hogy – mivel a szerb községek közösségét még el sem kezdték megalakítani –, a szerbek politikai képviselői nem állítottak jelöltlistát, így csak két albán lista vesz részt a választásokon. Szerinte Kurti célja, hogy a többségében szerbek lakta helyi önkormányzatok élére albánok kerüljenek, így később ezzel érvelve utasítsa el a szerb községek közösségének megalakítását. Vučić arra kérte a koszovói szerbeket, maradjanak egységesek és magatartásukkal alkalmazkodjanak politikai vezetőik döntéséhez.

A rendszámtáblákkal kapcsolatos visszásságok okán szerdán újabb megoldási javaslatot továbbítottak Brüsszelnek – mondta Vučić, majd abbéli reményének adott hangot, hogy a kérdés rendezésének hiányában Szerbia nem lesz kénytelen foganatosítani a szükséges intézkedéseket. Szerbia politikájának a jövőben is a béke megőrzésére kell összpontosítania, fontos, hogy a vérontást minden lehetséges eszközzel megakadályozzák – hangsúlyozta, hozzátéve, a Pristinával való konfliktus valójában a NATO-val való konfliktus lenne.

Követelések lajtsroma

A találkozón elfogadott zárónyilatkozat szerint: követelik az EU-tól, hogy haladéktalanul reagáljon a rendszámtáblákkal kapcsolatos korábbi megállapodás megszegésére, és járuljon hozzá a mozgásszabadság elvének szavatolásához; Pristina haladéktalanul kezdje megalakítani a szerb községek közösségét. Ez alapfeltétele a párbeszéd folytatásának. A pristinai rendőrség képviselői vonuljanak ki mindenhonnan Észak-Koszovóból. Szerbia nem befolyásolta a koszovói szerbeket azon döntésük meghozatalában, hogy nem vesznek részt a helyhatósági választásokon, de nem is követeli a határozat megmásítását, viszont javasolja, hogy a választásokat a koszovói szerb községek közösségének megalakítása után tartsák meg. Szerbia gazdasági és politikai intézkedésekkel segíti a koszovói szerbeket. A zárónyilatkozatot határozat formájában a szerb kormánynak is el kell fogadnia.

Nyitókép: Beta