A szerbiai postások egy része már harmadik hete nem dolgozik, a többi között 30 százalékos fizetésemelést, és több dolgozó felvételét követelik. A cég irányításával folytatott eddigi megbeszélések...
Belföld
Az illegális migránsok csempészetében részt vevő szervezett bűnbandák lokalizálása és felkutatása a legfontosabb feladat – közölte Bratislav Gašić szerb belügyminiszter, aki vasárnap az esti órákba...
Több gazdaszervezet tagjai is traktorokkal vonultak ki az utakra, azt állítva, hogy a kormány nem teljesítette a májusban tett ígéreteit. A minisztérium szerint politikailag motivált tüntetésről va...
Bojan Kostreš, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak elnöke bejelentette, hogy a párt önállóan indul a köztársasági választásokon, és a hamarosan szintén kiírásra kerülő tartományi parlam...
Egyedülálló esetnek nevezhető az, ami a tartományi képviselőház tegnapi munkáját meghatározta. A frakcióvezetők az ülés előtt arról tájékoztatták a média képviselőit, hogy a Pásztor István elhunyt...
Az új kártya igénylése november 14-én kezdődik, amely egy erre a célra létrehozott honlapon zajlik majd, közölte a Vajdasági RTV.
Az igazolványt minden állami és magán kar, illetve felsőoktatási i...

