2024. október 13., vasárnap

Mellbevágó adatok

Az elmúlt egy évtized népességfogyását elemezte Pásztor István

A tavalyi népszámlálás nemrégiben közzétett nemzetiségi adatairól, valamint a szerdai belgrádi iskolai lövöldözésről beszélt a Pannon tv Közügyek című műsorában Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A népszámlálási adatok szerint ma 184.442 magyar él Szerbiában. A magyarok az ország lakosságának 2,77 százalékát, míg a vajdasági népesség 10,7 százalékát teszik ki. A két népszámlálás között eltelt időszakban mintegy 70 ezerrel csökkent a magyarok lélekszáma Szerbiában. Pásztor István szavai szerint a magyarokra vonatkozó népszámlálási adatok mellbevágóak.

– Amikor az ember megpróbál a számok mögé látni és megfejteni, hogy mi eredményezte ezt a lélekszámcsökkenést, akkor az okok két csoportját ismeri fel. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vajdasági magyarság elöregedő közösség, az elhalálozások száma többszöröse a születések számának. Ez az arány nagyjából egy a háromhoz, vagy a négyhez – fogalmazott Pásztor István.

Pásztor István szavai szerint a két népszámlálás között eltelt időszakban jellemző népességfogyásnak nagyjából a fele vezethető vissza az említett negatív demográfiai folyamatokra. A 70 ezer másik felét az a jelenség okozta, ami a tízes éveket jellemezte, nevezetesen a munkanélküliség, a munkahelyek megszerzésével kapcsolatos nehézségek, a bérek befagyasztása, a létszámstop, amelynek feloldásával kapcsolatban mindig akkor voltak nehézségek, amikor a „mi embereinkről” volt szó, sorolta Pásztor István.

– Az, amiről mindemellett világosan kell beszélni, az a nemzetegyesítés. Ez teremtette meg kilenc évtized után azt a körülményt, hogy magyarnak lenni Vajdaságban nem hátrány, hanem előny. Az emberek éltek ezzel az előnnyel. Ma is meggyőződésem, hogy jól járt el a VMSZ, amikor arra buzdította a vajdasági magyarokat, hogy éljenek a nemzetegyesítés lehetőségével. Politikailag elfogultnak és rövidlátónak tartom azokat az álláspontokat, hogy a VMSZ a nemzetegyesítéssel kapcsolatos politikája, illetve retorikája kártékony volt. Értem én, hogy ez az a pillanat, amikor meg lehet próbálni ostorozni a VMSZ-t. Éppen ezért elemezte a párt Elnöksége a népszámlálási adatokat. Az az egyértelmű álláspontunk, hogy azért vagyunk ma 184.442-en, és nem sokkal kevesebben, mert a VMSZ az elmúlt több mint 10 évben, sikeresen politizálva, erkölcsi és anyagi szempontból is megpróbálta segíteni a szülőföldön való boldogulás mellett döntő polgárokat. Értékelésem szerint nem követtünk el mulasztást, nem voltunk hanyagok a különböző lehetőségek kidolgozásában. Ilyen szempontból tiszta a lelkiismeretem – fejtette ki a VMSZ elnöke.

A belgrádi iskolai lövöldözés kapcsán Pásztor István megdöbbenésének adott hangot. Kifejtette, az emberen a részvét érzése uralkodik el, továbbá abban bízik, hogy a sebesülteknek, valamint a lelki épségükben sérülteknek sikerül felépülniük.

– Remélem, hogy a levont következtetések tükrében megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek segítenek abban, hogy még ehhez hasonló se fordulhasson elő soha többé. Ennél talán csak az a fontosabb, hogy a szerb társadalom elinduljon a változás és a gyógyulás útján. Ami Belgrádban történt, az nem a véletlen műve, hanem egy folyamat kicsúcsosodása. Ennek kijózanító erővel kell hatnia mindenkire – fogalmazott Pásztor István.

Nyitókép: Pásztor István (fotó: Pannon RTV)