2024. május 9., csütörtök

Elhunyt Bogdán József pápai káplán, papköltő

Életének 67., papságának 40. évében hosszú, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Mons. Bogdán József pápai káplán, a Szeged-Csanádi székes káptalan tiszteletbeli kanonokja, nyugalmazott plébános – tudatta honlapján a Nagybecskereki Egyházmegye. 

Bogdán József 1956. január 12-én született Zentán. Nehéz gyermekkora volt, miután édesanyját négyéves korában elvesztette, később nevelőszülőkhöz került. Az általános iskolát Magyarkanizsán és Nagybecskereken végezte, majd a szabadkai Szent Pál Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban szerzett teológiai és filozófiai diplomát a horvátországi Diakováron, abban az évben szentelték pappá is.

Irodalmi körökben is megbecsüléssel tartották számon, papköltőként emlegették. Tizenegy verseskötete, egy verses irodalmi dokumentumkötete és két szociográfiai munkája jelent meg, 1999-től pedig tagja volt a Magyar Írószövetségnek.

Bogdán Józsefet július 4-én 13 órakor ravatalozzák fel a nagybecskereki székesegyházban, majd a 15 órakor kezdődő engesztelő gyászmisét követően a nagybecskereki temető papi kriptájában helyezik örök nyugalomra.