2024. október 13., vasárnap

Újabb letartóztatás Koszovóban

Kurti új választások megtartásáról beszélt

Háborús bűnök elkövetésével gyanúsítja a pristinai rendőrség azt a szerb férfit, akit tegnap 10 óra körül Gračanicán fogtak el. A Tanjug hírügynökség tudósítása szerint Dragiša Milenković (51) előállításában a koszovói speciális egységek vettek részt. Az esettel kapcsolatban a nap folyamán reagált a szerb kormány Koszovó-ügyi irodája is.

A közleményben úgy ítélték meg, hogy a brutális erőmutogatás egy újabb ékes példájával állunk szemben Koszovóban. Mint fogalmaztak, a szerbellenes hivatalos pristinai politika megnyilvánulása ez, Albin Kurti koszovói kormányfő most már azt is eldöntötte, hogy nemcsak Észak-Koszovóban akarja megfélemlíteni a lakosságot, hanem az Ibar folyótól délre is ki akarja terjeszteni az északon eluralkodott feszültséget. A szerbeket érő letartóztatásoknak egyetlenegy céljuk van az iroda szerint, hogy távozásra kényszerítsék a közösség tagjait, hogy azután egyszerűbben megvalósíthassa a céljait Kurti adminisztrációja. Voltaképpen terrornak vannak kitéve a szerbek – fogalmaztak az iroda illetékesei a közleményben.

Az eset körülményeiről szólva az iroda közzétette, hogy Dragiša Milenkovićot, aki példás háromgyermekes édesapa, neje szeme láttára kísérték el a családi házból. A felesége rosszul lett az akció végrehajtása során. A Koszovó-ügyi iroda ügyvédet és minden más segítséget megad az illetőnek – jelentette be. Videóüzenetében szerb nyelven Albin Kurti koszovói kormányfő tegnap új választások szükségességéről beszélt a négy, szerbek lakta észak-koszovói községben. Mint mondta, ezt megelőzően nyitott és szabad választási kampányra lesz szükség. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a korábbi helyhatósági voksolás alacsony részvétellel zajlott, s nem vett részt rajta a Szerb Lista. Mint ismeretes, az észak-koszovói önkormányzatok albán nemzetiségű polgármestereket kaptak a szerb bojkott miatt, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett. Ez számos incidenshez és azóta tartó tiltakozáshoz vezetett.

Nyitókép: Pexels