2024. május 9., csütörtök

Nem lehet békét teremteni fegyverrel

Szijjártó Péter: Még nem jött el az ideje annak, hogy Koszovó nemzetközi szervekben való tagságáról döntsenek

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ETPK) nyári ülésszakának első munkanapján, hétfőn Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere mindenekelőtt az Ukrajnában dúló háborúról beszélt, közölve azokat az álláspontokat, amelyeket Magyarország képvisel. Ez alkalommal rámutatott arra is, egyelőre még nem jött el az ideje annak, hogy döntsenek Koszovó tagságáról a különböző nemzetközi szervekben, így az Európa Tanácsban való tagságáról sem – nyilatkozta Kovács Elvira, a szerbiai küldöttség tagja, a köztársasági képviselőház alelnöke az ETPK-n történtekről a Tanjug hírügynökségnek.

Kovács Elvira beszámolt arról is, hogy Szijjártó a beszámolóját azzal kezdte az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén, hogy várhatóan a mondanivalója a hallgatóság többségének nem fog tetszeni, ám kiemelte, Magyarország azt szeretné, ha minél hamarabb béke lenne, hiszen ez az egész Európa és a világ érdeke is. Megállapította, országa nem kíván részt venni abban a versenyben, ami arról szól, hogy ki tud több fegyvert küldeni Ukrajnának, hogy ilyen módon járuljon hozzá a békéhez.

Szijjártó Péter felszólalását követően a képviselők kérdéseire válaszolt. Többek között az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Magyarország miért nem támogatta Koszovó Európa Tanácsba való felvételét, miután elismerte függetlenségét. Szijjártó, Kovács Elvira szavai szerint, arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország a Nyugat-Balkán stabilitását szorgalmazza, és miután nem látható előrelépés Belgrád és Pristina viszonyában, nem jött még el az ideje annak, hogy Koszovó nemzetközi szervekben való tagságáról döntsenek.

Facebook/Kovács Elvira oldala

Facebook/Kovács Elvira oldala

Kovács Elvira is kihasználta az alkalmat és a magyar minisztertől megkérdezte, hogyan lehet biztosítani azt, hogy a tagállamokban ne csökkenjenek a kisebbségi jogok, és azokat ne csak egyéni, hanem kollektív jogokként kezeljék. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország és Szerbia viszonya magas szinten van, mindenekelőtt azért, mert Belgrád elfogadja a nemzeti kisebbségre vonatkozó, és a kisebbség részéről érkező konstruktív javaslatokat.

Kovács a Tanjugnak elmondta azt is, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése nyári ülésszakában, amely péntekig tart, megválasztják azt a jelentéstevőt, aki majd foglalkozik Pristina Európa tanácsi tagságával.

Nyitókép: Facebook/Kovács Elvira oldala