2024. október 13., vasárnap

Kifogytunk a lehetőségekből

Szerbia mindent megtesz a béke és a stabilitás megőrzésének érdekében

Aleksandar Vučić államfő tegnap délelőtt a közszolgálati televízió közvetítésében fordult a nyilvánossághoz. Az időszerű, koszovói történésekről beszélt, majd kitért az EULEX-re, amely – véleménye szerint – semmit sem tesz az ott élő szerbek védelmében. Leszögezte többek között azt, hogy Albin Kurtinak nyugati támogatói vannak a szerb nemzetiségű polgárok életének pokollá tételében. – Darát és Kristijant Žitkovac faluban, Zvečan községben támadták meg az ún. koszovói rendőrség tagjai. Kristijant, Dara bátyját a lábán és a testén ütlegelték, a földre teperték, majd térdre kényszerítve tartották fogva. A lányt is a földre lökték, vonszolták. Amikor a testvérpár anyja, Marija megjelent – vele az incidens után sikerült szót váltanom –, fia térden állva fogadta. Lánya mezítláb volt, az átélt stressz miatt többször is elájult – mesélte Vučić tévészereplésében.

A koszovói rendőrség állítólag megállít és igazoltat mindenkit, akin sapka vagy sisak van.
– Képzelhetik... Gyerekeink quadot vezettek, természetes, hogy volt rajtuk sisak. Azt gondolták róluk, hogy terroristák?! – adott hangot felháborodásának Aleksandar Vučić, majd ismét arról beszélt, hogy országunk mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a békét és a stabilitást. Emlékeztetett arra, hogy egyetlenegy albánt se lőttek le, és hogy egy albán sem sérült meg súlyosabban. A szerb és az albán fiatalok összeverekedtek ugyan Mitrovicán az albánok provokálását követően, de ez nem volt komolyabb incidens. – Akármennyire is törekedtünk, kifogytunk a lehetőségekből – fogalmazott.
Az államfő az utóbbi öt napban nagy nyomásnak van kitéve annak a három, koszovói határőrnek a letartóztatása miatt, akiket Szerbia területén fogtak el. Mint mondta, közvetve és közvetlenül is támadják ezért Szerbiát. Hangsúlyozta, hogy Albin Kurtival mindaddig nem ül tárgyalóasztalhoz, amíg a szerb fél követeléseit nem teljesíti. Szerbia azt kéri, hogy menesszék a polgármestereket a szerb többségű, észak-koszovói községekben, hogy ne lőjenek a szerbekre Koszovón, és hogy engedjék szabadon a letartóztatott szerbeket. – A szerb nép történelmének talán legsúlyosabb pillanatait éli. Az elkövetkező napokban fontos, talán történelmi döntések meghozatalára kényszerülünk annak érdekében, hogy megvédjük a szerb népet Koszovón – szögezte le többek között. Ezúttal is szólt azon kevés, külföldi országról, amelyek megértően viszonyulnak Szerbiához ebben a helyzetben. Magyarországot baráti országnak nevezte, Olaszországot pedig ritka kivételnek, hiszen az utóbbi időben mérsékelt és megértő politikát folytat országunk kérdésében.