2024. október 7., hétfő

Várhatóan augusztus elsejétől üzemel majd a palicsi Aquapark

A palicsi Aquapark várhatóan augusztus elsején kezdi meg működését – mondta ma Pásztor István, a Palics Park Kft. közgyűlésének elnöke.

A létesítmény az egyik legnagyobb idegenforgalmi beruházásnak számít Vajdaságban.

Pásztor István Husein Memić idegenforgalmi miniszterrel tekintette meg az aquaparkon folyó munkálatokat, amelyek 2018-ban kezdődtek mintegy 1,6 milliárd dinár értékben. A minisztérium közel 960 milliót biztosított ebből.

A napokban a létesítmény működtetőjének kiválasztására irányuló pályázat kiírásán dolgoznak – mondta Pásztor.

Memić kiemelte, hogy az idegenforgalomba jelentős eszközöket ruháznak be, hogy a hazai turistákat itthon tartsák, de külföldieket is csábítsanak az országba.

Az elkövetkező időszakban a turisztikai infrastruktúrába 16 millió eurót fektet be az ország – közli a Vajdasági RTV.

Nyitókép: Vajdasági RTV