2024. május 8., szerda

A szerbiai fiatalok 62,8 százaléka ismer kábítószerfogyasztót

Sokan hiszik, hogy a drogot kontrollálni lehet

A fiatalok körében megfigyelhető a magas fokú kábítószer-terjesztés, a fogyasztást tekintve pedig a marihuána áll az első helyen – derül ki a Vita Szenvedélybetegségeket kezelő kórház kutatásából.
Milan Vlaisavljević, a kórház igazgatója elmondta, hogy a kábítószer-fogyasztóknál továbbra is a marihuána áll az első helyen, ezt követi a kokain és az amfetaminok, a dominánsabb anyagok között pedig az ecstasy. Vlaisavljević közölte, a kutatásban résztvevő fiatalok 62,8 százaléka megerősítette, hogy ismer olyan személyt a közvetlen környezetében, aki fogyaszt kábítószert, több mint 60 százalékuk elmondta, hogy kínáltak már nekik valamilyen drogot, míg 30,5 százalékuk próbálta már a kábítószert, írja a 021.rs hírportál.
– Ezek az eredmények a korábbiakhoz képest még kedvezőtlenebbek azoknak a számát illetően, akik már próbálták a kábítószert. Tíz százalékkal nőtt azoknak a száma, akiknek kínáltak kábítószert, három-négy százalékkal pedig azok száma, akik ki is próbálták – mondta az igazgató, aki hozzátette, hogy a fiataloknak még mindig vannak előítéletei a drogokkal kapcsolatban, azt gondolják, hogy kontrolláltan is lehet szedni. Vlaisavljević közölte, a felmérésből az is kiderült, hogy a fiatalok 76 százaléka szerint indokolt a drogok könnyű és kemény drogokra való felosztása.
A felmérésben mintegy 400, 15 és 30 év közötti fiatal vett részt Újvidéken.

Nyitókép: Pixabay