2024. május 12., vasárnap

Segítünk megoldásra lelni

Vukašinović Éva: A jogi szakma fejlődési lehetőségeket és kihívásokat is tartogat

Nem egyszer hallhatjuk kiválóan tanuló, leendő vajdasági magyar egyetemi hallgatóktól, hogy inkább nem vágnának bele a nagyon bonyolultnak tartott jogi tanulmányokba, s az okok között általában két fő aggodalom kristályosodik ki: szerb nyelven kell tanulni, s egyébként is meglehetősen nehéz elvégezni ezeket a tanulmányokat. Akik már elvégezték az egyetemet, azok azonban egészen mást mondanak, s néha az ő szavukat is érdemes meghallgatni. A Magyar Szó munkatársai sikeres, Jogi Kart végzett tisztségviselőket, ügyvédeket, közjegyzőket szólítottak meg, s utánajártak annak, miért lenne érdemes ma is jogot tanulniuk a fiataloknak, miért számít hosszú távon is teljesen megalapozottnak egy ilyen döntés. Beszélgetőtársaink arról vallottak, hogyan élték meg a nehézségeket, hogyan jutottak el a diploma megszerzéséig, s továbbra – visszatekintve a korábban meghozott döntésre – is meggyőződésük-e, hogy megérte a nehezebbnek tűnő fák egyikébe vágni a fejszét.

Jogászként számos területen érvényesülhet az ember, Vukašinović Éva újvidéki jogász többféle szférában, számos különböző típusú intézménynél is tapasztalatot szerzett a jogtudomány világában.

– Az utolsó pillanatban döntöttem a továbbtanulásról, negyedikes gimnazista voltam, amikor váltottam, ugyanis az orvosi egyetemre készültem, fogászatra. Ekkor megváltoztattam a döntésemet. Nagyon nehéz volt, mert rövid idő alatt kellett elkészíteni a felvételit. De sohasem bántam meg. Nem igazán tudtam, mi vár rám, de valójában az apám véleménye volt a mérvadó, ezért választottam ezt a szakterületet.

Nagy szerencsém volt, hogy az egyetem elvégzése után rögtön munkát kaptam gyakornokként. Az igazságügyön belül peres ügyekkel foglalkoztam. A két évig tartó képzés tapasztalatszerzési lehetőséget nyújtott az igazságügy minden területén. Miután a szakvizsgát letettem, volt szerencsém a közigazgatásban is dolgozni. Ez volt akkor számomra a meghatározó, hogy az igazságügy és közigazgatás terén is tapasztalatot szerezhettem. Örülök annak, hogy ilyen szerencsém volt. Ezután egy teljesen új területen, a tartományi ombudsman intézményében dolgoztam kilenc évig. Ez pedig egy egészen más eljárást jelentett, mint az előző tapasztalatok. Egy független szerv, így eljárásjogi szempontból is nagyon nagy kihívás volt számomra – emelte ki Vukašinović Éva, hozzátéve, hogy rendkívül fontos a magyar nyelvű szakemberek jelenléte az ügyintézéseknél.

– A magyar kisebbségnek jogában áll használni az eljárások során a magyar nyelvet. S ezt csak akkor lehet megvalósítani, ha vannak magyar nyelvű szakemberek, jogászok, bírók, ügyészek, a közigazgatásban dolgozók. Ugyanis enélkül mindezt fordítóval kell megoldani. Az embereket pedig ez elrettenti és nem természetes számukra, hiszen az anyanyelvükön közvetlenebb kommunikáció valósulhat meg. Természetesebb közeg az ügyfelek számára, ha az eljárás anyanyelvükön zajlik, mintha fordítón keresztül kommunikálnának a bíróval – mondta az ügyvédnő, s kiemelte, hogy a jogász szakma sok kihívást és örömöt is rejt.

– Mindenképpen jó választásnak tartom a jogi pályát a fiatalok számára. Nem kell félniük az egyetemtől. Ne rettentse el a diákokat, hogy sokat kell tanulni fejből, mert ez nem teljesen így van. Meg kell jegyezni egyes dolgokat, de nagyon érdekes is tud lenni a jog. Nagyon szeretem ezt a szakmát, első pillanattól kezdve éreztem, hogy ez az én természetes közegem. Nem kell tőle félni, mert nagyon szép szakma. Az a legszebb benne, hogy az embereknek segíthetünk, megoldást találunk a problémáikra. Lényeges szempont, hogy a magyar szakterminológia ismerete révén számos esetben előnyt élveztem a kollégáimmal szemben, mert szerbül és magyarul is helyt tudtam állni.

Igaz, hogy folyamatosan tanulni kell, de ez minden más szakmában így van, hiszen fejlődni kell a korral. Természetesen, folyamatosan követni kell a törvényeket és a bírósági gyakorlatot. De egy nagyon szép és kreatív munka. Sokszor nem tudok aludni, több éjszakán át gondolkodom azon, hogyan oldjak meg egy-egy jogi kérdést, és akkor hirtelen rájövök a megoldásra. Számomra mindez óriási kihívás. Megvannak a játékszabályok, de ezeken belül kialakítható akár egy új jogi gyakorlat is.