2024. május 9., csütörtök

Hol nyaralnak majd a legtöbben, és milyen árakra számíthatnak?

A napsütéses februári napok sokakat az utcákra és a parkokba csábítottak, többek közülük a nyári idényen és az utazáson kezdtek el gondolkodni. Ellentétben azokkal az időkkel, amikor még nem volt jelen a koronavírus, ma már összehasonlíthatatlanul nehezebb egy nyaralást megtervezni, és ez nagy gondokat okoz az utazóknak, és az utazási irodáknak egyaránt. Idén azonban jobb évre számítanak az ügynökségek, és az utazók jelentősen spórolhatnak a korai foglalásokkal – nyilatkozta Zoran Arsenović, a Szerbiai Turisztikai Irodák Országos Szövetsége igazgatóbizottságának elnöke a Szerbia RTV-nek.

– Sok polgár döntött úgy, hogy az előszezonban foglal helyet, és így kedvezőbb áron választja ki a kívánt szálláshelyet, és az úti célt – közölte Zoran Arsenović. Görögország továbbra is közkedveltnek számít a szerbiaiak körében, de Törökország és Egyiptom is, mert egyértelműen meghatározott intézkedéspolitikát alkalmaztak a járvány idején.

– Nyilvánvaló, hogy Görögország ezúttal is népszerű. Olaszország továbbra is zárva van, Spanyolországba csak azok a polgárok léphetnek be, akik védőoltással rendelkeznek, és a felvett vakcinát elismeri az ország. Továbbra is kedveltek a közeli úti célok, mint például Montenegró, de az utóbbi években Albánia is – tette hozzá Arsenović.

Ami az árakat illeti, a szakember kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban 10-ről 25 százalékra nőtt az utasszállítás, az energia és az élelmiszer ára, és ez beleszámítódik a foglalások összegébe is.

– A 2019-es árakhoz képest a mostani árak mintegy 8-12 százalékkal magasabbak, de a polgárok 6-12 hónapos részletben is fizethetnek, és február végéig jelentős fizetési kedvezményekre számíthatnak – mondta a Szerbiai Turisztikai Irodák Országos Szövetsége igazgatóbizottságának elnöke.