2024. május 12., vasárnap

Adžić: Az oktatásügyben nem várható fizetésemelés

Vladimir Adžić a Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának (USPRS) elnökségi tagja kijelentette, hogy a jelek szerint az oktatásügyben nem várható fizetésemelés – írja a 021.rs hírportál.

– Branko Ružić oktatásügyi miniszter négy oktatásügyi szakszervezettel való mai egyeztetést követően elmondta, hogy segítséget kíván biztosítani a szektorban dolgozók számára, viszont a fizetésemelésről nem esett szó – mondta Adžić.

Emlékeztetett arra, hogy a fizetési osztályokat már 2016-ban be kellett volna vezetni és ez még mindig nem valósult meg. Hozzátette, hogy Marija Obradović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter bejelentette, hogy erre csak 2025-ben fog sor kerülni.

Elmondta, hogy a szakszervezetek 12 százalékos fizetésemelést kértek a költségvetés átütemezésével. Hangsúlyozta, hogy az oktatásügyben dolgozók decemberben és januárban mindössze 7 százalékos béremelést kaptak, viszont a minimálbér és az alapfizetés közti különbség mindössze 1:2 arányú.

Kiemelte, hogy ez nagyon kevés az oktatásügyben dolgozók 80 százalékának, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek és véleménye szerint a minimálbér és az alapfizetés közti különbségnek 1:3 arányúnak kellene lennie, vagyis 105 ezer dinárt kell kitennie.

Bejelentette, hogy az USPRS március 17-én tüntető megmozdulást fog szervezni az oktatásügyi minisztérium épülete előtt.