2024. május 10., péntek

Úri Emese: A többnyelvűség újabb lehetőségeket nyithat meg

A köztársasági parlamentben a képviselők ma folytatták a szerb nyelv közéletben történő használatáról és a cirill ábécé megőrzéséről szóló törvénytervezettel kapcsolatos vitájukat.

Mint azt már korábban megírtuk a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakciójának mindhárom indítványát elfogadta a kormány, melynek köszönhetően nem fognak csorbulni a kisebbségi jogok.

Úri Emese, a Vajdasági Magyar Szövetség felszólalásában kihangsúlyozta, hogy Európában a szerb nyelv az egyedüli, amely két írásmódot használ, ezt a gazdagságot pedig meg kell őrizni.

Rámutatott viszont a latin írásmód fontosságára is, hiszen példának okáért az egészségügyben és az informatikában is, ahol nemzetközileg is elfogadott rövidítéseket használnak, felesleges azokat cirill betűkre váltani.

A rövidítéseket a legkönnyebben úgy lehet használni, ha az emlékezetben rögzült formájukban maradnak meg. Úgy gondolom, hogy mi magyarok ezzel a törvénnyel gazdagabb lehetünk, hiszen az anyanyelvünk mellett a többségi nemzet nyelvét és mindkét írásmódját is ismerjük és használjuk – mondta Úri Emese.

Hozzátette, hogy a többnyelvűség újabb lehetőségeket nyithat meg az emberek számára, ugyanakkor ezáltal tiszteletben is tarthatják mások nyelvét, kultúráját. Kihangsúlyozta, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség is megszavazza majd ezt a törvényt, mivel az nem csorbítja a nemzeti kisebbségek jogait.