Az újvidéki rovat volt az a közeg, ahol a kezdő újságírók elsajátították a szakma alapjait. Amikor 1987 decemberében a Magyar Szóhoz kerültem, sokat jelentett az, hogy Bozsoki Ernő végtelen türelemmel foglalkozott velünk. Kedves volt, udvarias, de mégis határozott. Végtelenül pedáns ember volt, a slendriánságot, pontatlanságot nem tűrte. Tapasztalt szerkesztőként azonnal kiszúrta a hibát. Azt sem szerette, ha valaki feleslegesen hosszasan elszöszmötölt egy-egy írással. Ám ezt is úgy tudta megmondani, hogy nem maradt tüske, nem lett harag, viszály belőle. Akkoriban heten dolgoztunk a rovaton, s törekedett arra, hogy jó legyen a viszony köztünk, ne legyen egészségtelen rivalizálás, érezzük, mindannyian egy közös célért dolgozunk: jó, hasznos információkkal teli újvidéki oldalt adjunk nap mint nap az olvasónak. Nagyon fontosnak tartotta a közvetlen kapcsolatot, hogy megtanuljuk, hogyan kell megszerezni az információt: minden héten más kezdő újságíró ment el a Halpiacra, hogy összeírja, mi mennyibe kerül. Akkor még nem írták ki a zöldség, gyümölcs árát, tehát magyarul, szerbül kellett ezt az árusoknál megérdeklődni. Ha megláttuk valamely üzlet kirakatában, hogy árleszállítás van, már mentünk is be, hogy lejegyezzük, mit lehet kedvezményesen megvásárolni, hisz az újvidéki olvasók igényelték ezeket az információkat. Máig emlékszem arra, hogy mennyire fontosnak tartotta, hogy a vállalatok illetékeseihez, a helyi közösségekbe személyesen menjünk el, hogy megismerjenek bennünket, s később már a vezető telefonon is adott információt, sőt felhívatott bennünket a titkárnőjével, ha valamilyen újdonságról, közérdekű információról akart beszámolni. Így jutottunk az olvasót érintő friss hírekhez.
Minden kezdő járt politikai ülésekre, közvállalatokba, helyi közösségekbe, baleseti helyszínekre, kiállítás-megnyitókra, könyvbemutatókra, írt drágulásokról, árleszállításokról, s Bozsoki Ernő tapasztalt szerkesztőként lassan, de biztosan olyan témakörök felé terelte a rábízott fiatalokat, amelyek érdekelték őket, amelyekhez megvolt az affinitásunk. Egyiküket a politikai témák felé, másikukat a közművesítési kérdések, a harmadikat a kiállítások, könyvbemutatók, a zenei események világa felé.
Nagy ismeretségi köre volt, sok téma ennek köszönhetően került be a lapba.
Széleskörű tájékozottsága miatt más rovatoktól is fordultak hozzá újságírók: mi ennek a szerb kifejezésnek a magyar megfelelője, illetve, hogyan is volt/van ez, Ernő az „országos eszével” segítsen helyre tenni a dolgokat, hogy pontos tény, adat kerüljön be az újságba.
Bozsoki Ernő 1939. július 20-án született Zomborban. Gyakran emlegette a szülővárosát. A gimnázium befejezése után a Magyar Szó ösztöndíjasaként a Mezőgazdasági Karon tanult tovább. Oklevele megszerzése után a lap Újvidéki rovatán kezdte újságírói pályafutását, ahol Szavics György mellett sajátította el a szakma alapjait. Később Tanjug-fordítóként, majd több mint egy évtizeden át deszkfőnökként dolgozott, az Újvidéki rovat szerkesztőjeként pedig számos fiatal újságíró mentorává vált.
Mindannyian szeretettel és tisztelettel emlékezünk a mindig mosolygó, gyakran viccelődő, de a hivatását nagyon komolyan vevő, elhivatottan művelő Bozsoki Ernőre.
