2026. június 10., szerda

Politika magamutogatás nélkül

Dr. Pásztor Bálint az Újvidéki Rádió PoliTér című műsorában a bizalomépítésről, a tagság bővüléséről és az elmúlt időszak incidenseiről is beszélt

A Vajdasági Magyar Szövetség és az új magyar kormány közötti viszony, valamint az április 12-ei magyarországi országgyűlési választások után kialakult helyzet képezte az Újvidéki Rádió PoliTér című műsorának fő témáját, amelynek dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke volt a vendége. Arra a kérdésre, hogy miért volt az elmúlt időszakban kevésbé látható a közösségi felületeken, a pártelnök elmondta, a Magyarországon kialakult kommunikációs stílussal nem tud minden esetben azonosulni.


– A politikának nem a viszályokról, a sztárkodásról vagy a magamutogatásról, hanem a közösségi munkáról és az emberek helyzetének javítása érdekében elkövetett lépésekről kell szólnia – szögezte le. Hozzátette, éppen ezért döntött úgy, hogy bár a VMSZ tisztségviselői továbbra is elérhetőek lesznek, ő maga is valamivel kevesebbet posztol majd a következő időszakban.

BIZALOMÉPÍTÉS ÉS ÁTVILÁGÍTÁS

A műsorban kitértek Forsthoffer Ágnesnek, a magyar Országgyűlés új elnökének szerbiai látogatására is. A házelnök Szabadkán is járt, ahol megbeszélést folytatott a VMSZ tisztségviselőivel. A találkozó a vajdasági magyar ellenzéki körökben nemtetszést váltott ki. Dr. Pásztor Bálint az eszmecserét egy teljesen jó hangulatú, bizalomépítő találkozóként jellemezte.

– Rossz hírem van azok számára, akik úgy vélték, hogy a Tisza Párt magyarországi győzelmével a Vajdasági Magyar Szövetség eltűnik majd a politikai süllyesztőben – fogalmazott a politikus. Emlékeztetett arra is, hogy az Országgyűlés elnöke értelemszerűen a vajdasági magyarság legitim képviselőivel tárgyalt, hiszen a VMSZ 1996 óta, azaz immár 30 éve folyamatosan az egyetlen olyan hazai magyar politikai szervezet, amely képviselőket tud delegálni a parlamentbe.

A beszélgetés során a Fidesz–KDNP-nek nyújtott kampány alatti támogatás nem került szóba, az átvilágítás azonban igen. Ennek kapcsán a pártelnök rámutatott, a megbeszélésen maga is jelezte: a VMSZ azt szeretné, ha ez az átvilágítás mielőbb megtörténne, hogy ezt követően folytathassák az együttműködést a magyar kormánnyal. Dr. Pásztor Bálint háláját fejezte ki amiatt, hogy a házelnök a közösségi médiában tett bejegyzésében méltatta a VMSZ szerepét a politikai képviselet és a szerb–magyar történelmi megbékélés terén. Aláhúzta: a vajdasági magyar közösségnek az az érdeke, hogy a magyar kormánnyal minél gyorsabban haladjon a bizalomépítés folyamata, és az együttműködés egyre szorosabbá váljon a közeljövőben.

HELYI GONDOK ÉS TAGSÁG

A PoliTér vendégeként a pártelnök kitért a szervezeten belül zajló taggyűléssorozatra is. Kiemelte, a VMSZ az egyetlen olyan hazai párt, amely évente négy alkalommal is találkozik a tagságával a helyi szervezetekben. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, sokak meglátásával ellentétben az embereket nem a nagypolitika érdekli a legjobban, hanem az, hogy a saját településeiken milyen javulásokra számíthatnak. A mindennapi életminőséget befolyásoló kérdések, mint például az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés megoldása állnak az első helyen.

A pártelnök arról is beszámolt, hogy a VMSZ-nek több mint 13 ezer tagja van, és április 12-e után sem volt megfigyelhető negatív trend. Sőt, háromszor annyian léptek be ezen dátumot követően, mint ahányan kiléptek; az utóbbi időszakban csupán 15-en döntöttek a távozás mellett.

MÉDIA ÉS INCIDENSEK

A rádióinterjú során a vajdasági magyar média helyzete is terítékre került. Dr. Pásztor Bálint hangsúlyozta, a VMSZ nem kíván beleszólni a sajtóorgánumok szerkesztéspolitikájába.

– Nem kell csodálkozni azon, ha a Vajdasági Magyar Szövetség többet szerepel ezekben a médiumokban, mint olyan ellenzéki formációk, amelyek közleményháborúkban és mocskolódásban teljesítik ki politikai szerepvállalásukat – jelentette ki. Hozzáfűzte, a párt 30 éve parlamenti erő, ma a kormányzatnak is része, így a felelőssége is sokkal nagyobb, ami természetessé teszi a fokozott sajtójelenlétet, a nyilatkozatokat, a párt tevékenységéről szóló beszámolókat.

Szóba került az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) megalakítása körüli bonyodalom is. A pártelnök tisztázta: a VMSZ nem akasztotta meg a folyamatot, hanem éppen ahhoz járult hozzá, hogy tiszteletben tartsák a nemzeti tanácsok döntését, és ne hagyják figyelmen kívül az általuk kijelölt közös jelöltet. Megjegyezte, ez nem jelenti a REM működésképtelenségét, hiszen a testület nyolc taggal is üzemelhetne – az pedig, hogy ez miért nem így van, már nem a VMSZ hatásköre.

A SÉRTETTEK ÁLLNAK A FÓKUSZBAN

A műsor végén a vajdasági magyar közösséget érintő két közelmúltbeli incidens is felmerült. A magyar zászló letépése és elégetése kapcsán dr. Pásztor Bálint elmondta, bár vannak értesülései, azokat nem lenne jogszerű a nyilvánosság elé tárnia. Annyit elárult: nem biztos, hogy szerbek voltak az elkövetők, az igen, hogy nem magyarok. Kiemelte, a bíróság feladata a részletek megállapítása, ugyanakkor leszögezte, itt nem szabálysértésről, hanem nemzeti szimbólum meggyalázásáról, azaz bűncselekményről van szó. A magyar diákok megverése kapcsán közölte: a VMSZ a szülőkkel szoros együttműködésben pontosan annyit tesz, amennyit a család kér, se többet, sem kevesebbet. Minden alkalommal a sértettek érdekében kívánnak fellépni, és nem politikai pontok gyűjtése a céljuk, ahogyan azt némely ellenzéki szervezet teszi, fejtette ki.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd korábbi felvétele